Tovább emelkedik a fogyatékos emberek támogatása

Jövőre újabb 10 százalékkal emelkedik a fogyatékos embereket segítő tizenhárom nagy országos szervezet támogatása – jelentette be a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. Nyitrai Zsolt közölte, hogy több mint 600 ezer magyar él valamilyen fogyatékossággal. Megemlítette a mozgáskorlátozottakat, a vakokat és gyengénlátókat, az értelmi fogyatékos embereket, a siketeket és nagyothallókat, valamint az autistákat. A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, hogy az Országgyűlés elfogadta az érintett szervezetek megnövelt támogatására vonatkozó költségvetési javaslatot, így 2010-hez képest 2019-ben a duplájára emelkedik a nekik juttatott állami összeg.