5 milliárd forintból támogatják a népi kultúrát

A tavalyi 2,5 milliárd után idén 5 milliárd forintot szán a kormány a népi kultúra támogatását célzó Csoóri Sándor-programra. Csoóri Sándor volt az, aki a 20. század végén általános érvénnyel megfogalmazta: a népi kultúra nemcsak múltunk része, hanem a jövőnk záloga is – emlékeztetett a projekt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán hozzátette: ha a magyarság a 21. században is erős közösség akar lenni, akkor újra át kell élnie a népi hagyományt, a program célja ezért a népművészet, a hagyományőrzés, a vidéki lét, az önazonosság megélésének segítése. 2017-ben, a Csoóri Sándor program első évében 2,5 milliárd forintból 1349 néptánc- és népzenei együttest, népdalkört támogattak szerte a Kárpát-medencében. Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta: ma Magyarországon több mint 300 ezren foglalkoznak hagyományőrzéssel mintegy 1600 csoportban, amelyekkel évente 2000 rendezvényen találkozhat a közönség.