Köszönet az egrieknek!

A bevándorlás kérdése pártokon átívelő, nemzeti ügy, ezt jelzi a minden eddigi rekordot felülmúló részvétel a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáción – fogalmazott az Eger Híreknek nyilatkozva Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő. A politikus köszönetét fejezte ki minden egrinek és heves megyeinek, aki visszaküldte a konzultációs ívet és véleményt nyilvánított az ország és ezen belül a térség jövője szempontjából sorsdöntő kérdéskörről.

Hangsúlyozta, hogy a magyarok elsöprő többsége elutasítja az állandó, kötelező és felső határ nélküli betelepítést, amelyet Soros György és brüsszeli szövetségesei szorgalmaznak.
– Ez a kiállás a kormány bevándorláspolitikája mellett azért is fontos, mert az amerikai spekuláns már személyesen is beszállt a küzdelembe és az általa pénzelt civil szervezetek segítségével befolyásolni próbálja majd a jövő évi parlamenti választást – fejtette ki a Fidesz Heves megyei elnöke. Nyitrai Zsolt hozzáfűzte: az egriek nem kérnek a Soros-hálózat aknamunkájából, a bevándorlásszervező irodákból, amelyeket a hírek szerint a vidéki településeken akarnak létrehozni.

Mint ismert, a múlt pénteki összesítés szerint 2 301 463-an vettek részt a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáción. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója múlt vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta: az elmúlt hetekben 208 fórumot tartottak 164 településen, 57 előadó részvételével, és csaknem 40 ezer emberrel találkoztak.

(Eger Hírek)