Az egri kórház gyógyító közössége kaphatja meg a „Heves Megyéért” díjat

A Heves Megyei Közgyűlés korábban zárt ülésen tárgyalta Nyitrai Zsolt javaslatát, miszerint idén a „Heves Megyéért” kitüntető díjat a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet valamint gyógyító közössége kapja meg. Az elismerést a közgyűlés pénteki ülésén vehetik át az érintettek.

nykorh

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője javaslatát indokolva hangsúlyozta: a tapasztalt, elismert orvosok és szakdolgozók magas színvonalon, lelkiismeretesen és alázattal végzik embert próbáló munkájukat, a gyógyítást.

Ugyanakkor – tette hozzá –, a gyógyítás mellett aktívan részt vállalnak az oktatásban és a tudományos életben egyaránt. Markhot Ferenc nevéhez méltóan a mai napig megőrizték az intézet hagyományait és hírnevét.

A díj odaítéléséről legutóbbi ülésen pozitívan döntött a megyei közgyűlés, így az elismerés átadására szeptember 29-én kerül majd sor.