Hipszter-völgy ByeAlex-szel és a Sleppel

Bár a szüreti fesztivál eseményei már véget értek, mindez nem jelenti azt, hogy mindazok, akik az elmúlt hét végén kilátogattak a díszkivilágítással még hangulatosabbá tett egri Szépasszonyvölgybe, ne találtak volna maguknak szórakozási lehetőséget.

_U6I3089-2 (1)

A mind a turisták, mind a helyiek által kedvelt helyszín pénteken este Hipszter-völggyé változott, betudhatóan hazánk talán legnépszerűbb és legkedveltebb hipszter zenészének, az Eurovíziós Dalfesztivál 2013-as nemzeti válogatója győztesének, ByeAlexnek, továbbá a Sleppnek, akik koncertjükön az ismertebb dalok mellett kevesebbszer hallott számokkal is meglepték a közönséget.

_U6I3135-2

A fergetegesen sikerült, szép számú nézősereget vonzó, látványos rendezvény egyébként az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium diákjainak nyereménye volt, akik egy egri középiskolák közötti verseny nyerteseként valósíthatták meg a Hipszter-völggyel kapcsolatos álmaikat. A buli szervezését és lebonyolítását a KULTURMA vállalta.