A Szépasszonyvölgy Weekend – A Szüret rendezvénnyel hivatalosan is megkezdődött a szüret az Egri Borvidéken. A hagyományos szépasszonyvölgyi rendezvény ebben az évben is ezreket vonzott az ország legnagyobb pincesorára.

A rendezvény pénteken 18 órakor kezdődött a hivatalos megnyitóval, ahol Rázsi Botond Eger alpolgármestere, és Tarsoly József egri hegybíró köszöntötte az egri borászokat, szőlészeket és a látogatókat. Ekkorra már a pincék is tele voltak, a vendégek azt is gyorsan felfedezték, hogy minden borászat három „szüret bora” nedűt is kínált, a rendezvény hivatalos poharába töltve kedvezményesen. kari_-3591

Míg a pincékben a bor, a Márai központ színpadán a Színházkomédia című darab – Koltai Róbert rendezésében – varázsolta el a vendégeket és a nézőket, akik ahogy kijöttek a Máraiból, máris egy Compact Disco koncerten találták magukat a Völgyszínpadnál, amelynek környéke ez alkalomra csodásan átalakult. A fákon hangulatos fények, a földön kényelmes fotelek és babzsákok várták a vendégeket. Mindkettő marasztaló erővel bírt, mert már a pénteki napon sokan hajnalig mulattak a látogatók.

kari_-3540

Szombaton már délelőtt elkezdődtek a programok a pincékben, 11 borászatnál lehetett különféle vidám, szüreti játékokat játszani, és aki valamennyit pecsétekkel igazoltan teljesítette, nemcsak egy ajándék pohár bort kapott, de részt vett a sorsoláson is, amelynek fődíja egy exkluzív borválogatás volt.

A szüreti rendezvényhez ezen a napon kapcsolódott Heves Megye Napja és a hagyományos Székelyföld Gyöngyszemei rendezvény, amely keretében Hargita és Kovászna megyéből érkező zenekarok, táncosok és kézműves bemutatók szórakoztatták a vendégeket. Idén a csíkszeredai Zugtánc néptánccsoport, az Égvilág zenekar és az Ineffable jazz együttes lépett fel a színpadon, a sátrakban pedig kürtőskalács készítő és subakészítő bemutató, fotókiállítás, valamint borvíz, szilvapálinka, lekvár, szörp és pityókás házi kenyér kóstoló várta az érdeklődőket. A megyenap keretében átadták az idei Heves Megye Nagykövete díjakat is. Ettől kezdve „hivatalosan” is a megyét képviseli szerte a világban Törőcsik Mari kétszeres Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, dr. Lőrincz György borász, a St. Andrea Pincészet tulajdonosa és főborásza, valamint Ombódi András, a gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttes vezetője.

szepasszony_weekend54

A szombati kiváló hangulatot a váratlanul jött eső sem tudta elrontani. A pincék tele voltak vendégekkel, az elszántabbak pedig a Márai központ színpadán fellépő Horváth Charlie és a Charlie-band koncertjét sem hagyták ki egy kis égi áldás miatt. Amit jól tettek, mert a koncert első perceiben elállt az eső, Charlie pedig megérezve a kiváló hangulatot, fergeteges másfél órás koncertet adott. A közönség alig akarta elengedni, a koncertet sokadszorra lezáró szám, a New York, Nem York után is percekig zúgott a vastaps. Alig ért véget a koncert a Máraiban, máris kezdődött a következő a Völgyszínpadon, ahol a Cimbaliband és Danics Dóra varázsolta el a közönséget.

szepasszony_weekend70

A vasárnap délelőtt a családoké volt, népi játékok, ügyességi vetélkedők, és persze egy hangulatos, gyerekeknek szóló koncert, Farkasházi Réka és a Tintanyúl várta őket a Völgyszínpadon és környékén. A pincékben természetesen ezen a napon is kiváló borokkal, szüreti ételekkel és a szüreti játékokkal várták a vendégeket. Az este is a Völgyszínpadon zárult, ahol a gyöngyösi PURGA együttes hangulatos sanzonokkal, a budapesti Dynamite Dudes nevű formáció pedig fergeteges rockabilly dalokkal mozgatta meg a még ekkor is lelkes közönséget.

A szüreti fesztivál ugyan véget ért, de a Szépasszonyvölgy ezen a héten végig díszkivilágítással várja a látogatókat. Pénteken pedig a Hipszter-Völgy rendezvényre kerül sor, amely egy Európai uniós marketing-játék alapján kerül megrendezésre. Az est sztárvendége ByAlex lesz.