A csúcsborok közt az Egri Bikavér

Különleges kóstolón mutatkozott be Budapesten a legújabb Hungarikum

Húsz borászat közel 40 Egri Bikavérrel mutatta meg, hogy az Egri borvidék zászlósbora méltán érdemelte ki a Hungarikum elismerést. Budapesten, a Vigadóban közel 200 vendég – borszakértők, vendéglátós és turisztikai szakemberek, újságírók, bloggerek és Egerhez sok szállal kapcsolódó ismert emberek – kóstolhatták meg az egri borászok legjobb házasításait.

Eger városa, az Egri borvidék és az egri borászok büszkék a márciusban elnyert Hungarikum minősítésre,

a pénteki különleges kóstolónak is az volt az apropója, hogy ezt az elismerést széles körben ünnepeljék meg, a meghívottak pedig hírét vigyék az Egri Bikavérnek.

kep6A vendégeket elsőként Habis László egri polgármester köszöntötte, aki a bor mellett Eger más értékeiről is szólt. Kiemelte: a bikavérnek fontos szerep jut az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatban, amely elnyeréséért Eger is versenybe szállt. Ezt megerősítette Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőr is, aki a pályázat szakmai vezetője. Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, producer pedig azt mondta: számára már két éve hungarikum az Egri Bikavér, amikor először vitt egri borokat Cannes-ba, és látta, milyen sikere van a sztárok között. Nyitrai Zsolt Eger és térsége országgyűlési képviselője kiemelte: büszkék lehetnek a borászok arra, hogy a borvidék elismertsége egyre nagyobb, és ha a fővárosi közgyűlés igent mond, az Egri Bikavér lehet Budapest hivatalos bora is, tovább növelve a bor és a borvidék jó hírnevét.

A vendégek láthatóan élvezettel kóstolták a mintegy 40 különféle bikavért, a szakértők pedig a kóstolófüzetben jegyzetelve hasonlították össze a borászatok bikavér-filozófiáját. Bár ahogy a bikavér, úgy a vendégek is különböző stílust tartottak jónak, egy valamiben megegyeztek: az Egri Bikavér végleg elfoglalta a helyét a magyar borok legmagasabb minőségi kategóriájában.