Eger térségében is indulnak a fejlesztések

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból Heves megye és a választókerület minden települése részesülhet, hiszen a program elsődleges célja a vidék fejlődésének elősegítése és a területi egyenlőtlenségek csökkentése – olvasható Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, miniszteri biztos közleményében. Mint írja, a már megszületett támogatói döntéseseket a Heves Megyei Fejlesztéspolitikai Kerekasztal tagjaival, a megyei önkormányzattal, a kormányhivatal szakembereivel és a településvezetőkkel való folyamatos egyeztetések előzték meg. Fontos törekvés volt az is, hogy a pályázati elképzelések a helyben élő emberek javaslatai alapján szülessenek meg.

Jelentős fordulóponthoz érkezett a TOP megvalósítása Eger térségében is. Többek között Egerszalók faluközpontja is kiépül, a tiszanánai Dinnyéshát is megújul, de több fejlesztés indul, Átányban a község vízelvezetési rendszere kerül felújításra, a Füzesabonyi járásban többek között foglalkoztatási együttműködések támogatása kezdődik, Mezőszemerén az egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése valósul meg, Nagytályán az egészségügyi alapellátás és az óvoda infrastrukturális fejlesztésére kerül sor, Szarvaskőn turizmusfejlesztés, Szihalmon bölcsőde létrehozása és külterületi vízelvezetés, Újlőrincfalván pedig a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése indul a támogatói döntések alapján.

Heves megyében összesen 82 projektről született támogatói döntés, melynek értelmében 51 településen, 13,1 milliárd forint értékben kezdődhetnek meg a fejlesztések.

Nyitrai Zsolt megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos úgy fogalmaz, elsőrendű feladata továbbra is az, hogy minél több forráshoz jussunk a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus során, és egy sikeres Heves megyét, egy sikeres térséget építsünk fel.