Thummereré a legjobb magyar vörösbor

A Magyar Borszakírók Köre által első alkalommal meghirdetett Super 12 elnevezésű meghívásos borversenyén a Magyar Bor Nagydíját a Szent Tamás szőlőbirtok és pincészet Szent Tamás furmint 2013-as évjáratú fehérbora, illetve a Thummerer Pince Egri Bikavér Grand Superior 2012-es vörösbora nyerte el 12-12 fehér- és vörösbor közül – jelentették be a szervezők Debrecenben, a Déri Múzeumban tartott sajtótájékoztatón.

 

Kovács Pál, a Debreceni Borozó felelős lapkiadója elmondta: a válogatásba olyan fehér- és vörösborok kerülhettek be, amelyek a tagok szavazatai alapján 2016-ban kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban versenyképesek.
A borszakírók kizárólag olyan borokra adhatták a voksukat, amelyek a verseny évét megelőző öt év szőlőterméséből készültek – tette hozzá.
Kovács Pál elmondta: az eredetileg 18 magyarországi borvidékről és három határon túli területről származó 56 fehér- és 48 vörösbort tartalmazó lista három szavazati körben folyamatosan szűkült, és a minősítő kóstolóra a legtöbb voksot szerzett 12-12 fehér- és vörösbor kapott meghívást.
A szakember felsorolása szerint a fehérborok között Tokajt hat, Egert három, Balatonfüred-Csopakot, Pannonhalmát és a határon túli borvidéket egy-egy, a vörösborok esetében Egert, Szekszárdot és Villányt három-három, a határon túli borvidéket kettő, Etyeket egy bor képviselte. (MTI)
Nézze meg a Thummerer Pince 30. születésnapján készült riportunkat: