Közgyűlés élőben

Harminc napirend (+1 sürgősségi) szerepel a város honlapján. A nyári szünet utáni első ülését tartja az egri közgyűlés.

 

A közgyűlést élőben nézheti itt>>

Itt olvashatja percről percre, mi történt az ülésen:

13.20

Tájékoztatók következnek, a közvetítést befejeztük

13.02
A Hadnagy út sarkán lévő Harmos Fagylaltozó tulajdoni hányadának elidegenítéséről szól a vita. Herman István elmondja: a városnak 16/42-ed része van az ingatlanban, mert a a Harmos-család anno nem tudta igazolni, hogy ő építtette a fagyizót. A tulajdoni részt adná el a város a családnak (amely eddig bérleti díjat fizetett)

Tóth István nem ért egyet a javaslattal, szerinte ez túl nagy kedvezmény.

Herman István úgy fogalmaz: a város gyakorlatilag einstandolta azt a tulajdoni hányadot, nem tett hozzá semmit, az önkormányzatnak pedig nem vegzálnia kellene az egri vállalkozókat, hanem segíteni őket.

11 igen, 3 nem, 3 tartózkodás

 

12.45
Császár Zoltánnak semmi kétsége nincs afelől, hogy úgy van, ahogy Lombeczki mondja.

Szavazás: 13 igen, 4 nem, 1 tartózkodás

 

véletlenül szavaznak a  kettes pontról is, de arról nem kellett volna

12.36
Egy Érsek utcai ingatlan kedvezményes használatba adásáról szól a 20-as napirend. Ez az Új Nemzedék Központ irodája. Orosz Lászlóné kifejti, a társaság pályázatot nyújt be, ehhez kell a határozott idejű szerződés (2020. augusztus 31-ig szól a javaslat).

Komlósi Csaba kér szót, több problémája is van a szervezettel, szerinte ez egy egykori Fidelitasosokból alapított vállalkozás. Mint mondja: gyanús pénzmozgásokat tapasztalt itt a fenntartó. Nem támogatja, hogy bármiféle szerződése legyen a városnak ezzel a céggel. Hozzáteszi: Lombeczki Gábor ismeri a céget, mert alkalmazottja volt.

A megszólított képviselő reagál: a projekt indulásakor heti 20 órában dolgozott itt. Mint mondja: mentorként dolgozott itt. Örül, hogy minden megyei jogú városban nyílt ifjúsági iroda egy kormányzati kezdeményezésre. Hozzáteszi: van itt egy galéria is, ahol kiállításokat tudnak tartani.

(Szeretett ott dolgozni a fiatal lányokkal…. itt kitör a nevetés)

12.35
A Darvas utca 17. előtt megsüllyedt az út, egy pincebeszakadás miatt. Vis maior támogatást kér az önkormányzat a 10 milliós rekonstrukcióhoz.

Egyhangú igen.

12.31

Bognár Ignác szerint a Brancs zavarja a környéken élőket, nem kellene támogatni az ottani koncerteket. Ő inkább a hangfelvételekre helyezné a hangsúlyt.

Rázsi Botond nem szabad összekeverni a kettőt, ez egy zenei program, a másik meg rendészeti kérdés.

Szavazás: 16 igen, 1 tartózkodás.

12.28
Az Egri Ifjúsági Zenei Program támogatásnak felosztásáról dönt a testület. Idén ez a második forduló. Ezúttal 28 pályázat érkezett – mondja Rázsi Botond. A kuratórium így döntött:

 

A pályázott projekt

Pályázó szervezet

Támogatás (Ft)

Kései kitérő zenekarnak 5 hangfelvétel készítése

Konszenzus Alapítvány

100 000

Ingyenes koncert szervezése a Gödör Klubban. Nincs pontos dátum, sem fellépő megnevezve

Konszenzus Alapítvány

0

Hangover Bandnek videoklip készítése

Konszenzus Alapítvány

100 000

Hangover Band zenekarnak 5 zeneszám felvétele

Konszenzus Alapítvány

100 000

Inhumen zenekar részére 5 hangfelvétel készítése

Konszenzus Alapítvány

100 000

Inhumen zenekarnak videoklip készítése

Konszenzus Alapítvány

100 000

Lóczi játszik’ ingyenes koncert a Vén Bagoly kultúrkocsmában, 2016. 09. 30-án.. (Hangosítás, tiszteletdíj)

Part Egri Kulturális, Ifjúsági és Környezetvédelmi Egyesület

100 000

Musica Moralia és I am Soyuz ingyenes koncertje a Líceum kápolnájában 2016. 10. 22. (Fellépési díj, hangosítás)

Part Egri Kulturális, Ifjúsági és Környezetvédelmi Egyesület

120 000

40 days ingyenes koncert a Gödör Kult. Klubban 2016. 10. 14-én.

Part Egri Kulturális, Ifjúsági és Környezetvédelmi Egyesület

100 000

Panel Surfers ingyenes koncert a Gödör Klubban 2016. 11. 04-én.

Part Egri Kulturális, Ifjúsági és Környezetvédelmi Egyesület

100 000

Dope Calipso ingyenes koncert a Gödör Klubban 2016. 11.11-én.

Part Egri Kulturális, Ifjúsági és Környezetvédelmi Egyesület

100 000

Deep Glaze ingyenes koncert a Gödör Klubban 2016. 11. 04-én

Part Egri Kulturális, Ifjúsági és Környezetvédelmi Egyesület

100 000

Imanexperiment és Wedding Acid Group ingyenes koncert a Gödör Klubban 2016. 10. 21-én

Part Egri Kulturális, Ifjúsági és Környezetvédelmi Egyesület

0

Hó Márton akusztikus koncert a Vén Bagoly Kultúrkocsmában, 2016. 11. 18-án.

Part Egri Kulturális, Ifjúsági és Környezetvédelmi Egyesület

80 000

The devil’s trade ingyenes koncert a Brancs Kávé és Borkertben 2016. 11. 05-én.

Arkt Építész és Művészeti Egyesület

80 000

Szúnyogcsődör ingyenes koncert a Brancs Kávé és Borkertben 2016. 10. 08-án.

Arkt Építész és Művészeti Egyesület

80 000

Szeder ingyenes koncert a Brancs Kávé és Borkertben 2016. 10. 22-én.

Arkt Építész és Művészeti Egyesület

80 000

Mrs Columbo ingyenes koncert a Brancs Kávé és Borkertben 2016. 10. 22-én.

Arkt Építész és Művészeti Egyesület

0

Cz. K. Sebő ingyenes koncert a Brancs Kávé és Borkertben 2016. 11. 12-én.

Arkt Építész és Művészeti Egyesület

80 000

Aires Altos ingyenes, lemezbemutató koncert a Brancs Kávé és Borkertben 2016. 10. 30-án.

Arkt Építész és Művészeti Egyesület

80 000

Próbaterem bérlése a Csakragenerátor Dobkör részére 2016. 12.31-ig.

GREENSIDE Környezetvédő Egyesület

40 000

The Hangover Band, The Feelgood zenekarok ingyenes koncertje a Felnémeti Macok Fesztiválon 2016. 09. 03-án. (Tiszteletdíjak)

Felnémetért Lokálpatrióta Egyesület

120 000

Sena Live Band ingyenes koncertje a Zöld Pecsét Kávézó és Borbárban 2016. 10. 14-én.

Mandatum Speciale Kulturális Egyesület

0

Random Trip ingyenes koncertje a Zöld Pecsét Kávézó és Borbárban 2016. 09. 30-án.

Mandatum Speciale Kulturális Egyesület

0

Takáts Tamás ingyenes koncertje a Zöld Pecsét Kávézó és Borbárban 2016. 10. 07-én.

Mandatum Speciale Kulturális Egyesület

0

Dynamite Dudes ingyenes koncertje a Zöld Pecsét Kávézó és Borbárban 2016. 09. 24-én.

Mandatum Speciale Kulturális Egyesület

100 000

Földes László (Hobo) ingyenes koncertje a Zöld Pecsét Kávézó és Borbárban 2016. 09. 16-án.

Mandatum Speciale Kulturális Egyesület

0

A 12. ArtAlom Élőművészeti Fesztivál zenei fellépőinek tiszteletdíja, 2016. 10. 10-12-ig a Templom Galériában. 9-12 zenei fellépő.

Egri Újságíró Egylet Egyesület

120 000

Összesen:

1 980 000

12.24
Csákvári Antal előrebocsátja, el fogja fogadni a napirendet. Ő is gratulál Csuhay Józsefnek.

Szavazás 13 igen, 4 tartózkodás.

12.22

László József ügyvezető válaszol. A cég idén áprilisban alakult. Kisebbségi tulajdonos az Egri Sportcentrum, a többségi tulajdonos a Diósgyőrt működtető kft.

12.18

Továbbra is sport. Az labdarúgó utánpótlást 10 millióval támogatja idén a város. Eddig 6 milliót utalt a város, most a maradék 4-ről döntenek.

Martonné Adler Ildikó a téma kapcsán kiemeli, az egri focicsapat vezetője, Csuhay József a Magyar Bronz Érdemkeresztet vehette át a nemzeti ünnepen.

Tóth István kérdi, milyen múltja van a kft-nek, aminek utal a város, mert “egy kft-vel már befürödtünk”.

Bognár Ignác a tulajdonosi hányadra, anyagi háttérre kíváncsi.

12.08

A Magyar Búvár Szövetséget támogatná a város 5,5 millió forinttal, a szervezet ugyanis Egerben rendezné 2017 augusztusában a víz alatti hoki Európa-bajnokságot.

Tóth István nem támogatja az előterjesztést, szerinte ennek az összegnek jobb helye is lenne.

Bognár Ignác megszavazza, de azért vannak fenntartásai. Ő is örül a a sok vendégnek, de szerinte augusztusban nincs ilyen probléma, ezért ha lehet, lobbizzon a város azért, hogy ne augusztusban tartsák a versenyt.

Szavazás: 16 igen, 1 nem, 1 tartózkodás

12.00
Kertész úti ingatlanvásárlásokról szóló döntés módosítása (igazságügyi értékbecslés alapján változnának az árak)

Nincs se kérdés, se hozzászólás. Egyhangú igen.

11.59
Bognár Ignác módosító indítványáról szavaznak: 4 igen 11 nem, 2 tartózkodás.

Az előterjesztést 13 igen, 5 tartózkodás mellett elfogadta a többség.

11.25
Szépasszonyvölgy-Disznófősoron található előkertek, pincetetők elidegenítéséről szóló előterjesztés következik. Habis László szerint egy évtizedek óta kialakult helyzetet próbálnak rendezni, olyan megoldással ami minden fél számára elfogadható. Összetett a probléma: gond egyfelől, hogy a “patkóban” egész évre kellene bérleti díjat fizetni az előkertért, de olyan is van, aki engedély nélkül építkezett a pince elé. Most adásvételi szerződésekkel tisztáznák a dolgokat, azaz, aki használja a területet, vegye meg. (24000 Ft/négyzetméter áron)

Bognár Ignác módosító indítványa négyzetméterenként 30 ezer forintos árat javasol (ahogy ezt egy külsős bizottsági értékbecslő javasolta)

Orosz Lászlóné kezdeményezi, készüljön egy javaslat arra vonatkozóan, ha valaki nem veszi meg a területet, hanem továbbra is bérelni szeretné.

 

11.16

Önkormányzati ingatlanok önkormányzati intézményeknek történő vagyonkezelésbe adása a következő napirend. Azaz ezután nem ingatlanhasználatról van szó, hanem vagyonkezelésről, ezáltal például bérbe is adhatják az intézmények az ingatlant. Azaz a használó több jogot kap, de nem korlátlant, továbbra is a város a tulajdonos, s a stratégiai döntéseket a közgyűlés hozza meg.

11.05
Az EVAT 50 milliós törzstőke emelése kapcsán Habis László polgármester kifejti: egy lehetőségről van szó, ezzel kezelhető lenne a városi cégek likviditási problémája.

Komlósi Csaba szerint a kormányzat elhibázott politikája okozza a problémát, például a hulladékgazdálkodás kapcsán felmerülő pénzügyi nehézségeket.

13 igen, 4 nem, 1 tartózkodás

10.51
A Média Eger Nonprofit Kft.-nek 3,4 millió felhalmozási támogatást nyújt(hat) az önkormányzat. Ennek kapcsán Tóth István azt mondja, az ellenzéki képviselők keveset szerepelnek a képernyőn. Ezzel egyetért Császár Zoltán is. Csákvári Antal szerint  kiegyensúlyozott a működés, ő az előző ciklusban bizottsági elnökként legfeljebb egyszer szerepelt a tévében.

Szavazás: 16 igen, 2 tartózkodás

10.42
Az eredeti előterjesztést 12 igen, 4 nem, 2 tartózkodás-sal elfogadta a testület.

10.41
Tóth István kifejti: a módosító indítványa arról szól, hogy amíg zárt kutyafuttatót nem alakítanak ki, addig ne módosítsák a rendeletet.

Erről szavaznak: 6 igen, 11 nem, 1 tartózkodás.

10.38
Lombeczki Gábor a tiltás ellen van, szerinte a felelős állattartókat nem szabad büntetni.

10.31
Kovács Cs. Tamás úgy kezdi: “hú”. Emlékezetet, kezdeményezett egy kutyabarát város programot, amire 5 millió különítettek el a költségvetésben. Ennek kapcsán például felmérték, 30 kutyaürülék gyűjtő edény van. Tervezik, hogy legalább egy, de lehetőség szerint több kutyafuttatót alakítson ki a város. Hogy hol, azt az eger.hu-n szavaztatnák meg. Ő nem tartja ördögtől valónak, hogy az Érsekkertben egy zárt kutyafuttatót alakítsanak ki a jövőben. Úgy látja, a mostani módosítás csak egy kapu afelé, hogy kialakítsák a programot. Szerinte ehhez, kell, hogy kapcsolódjon egy felelős állattartásra nevelő, úgynevezett “Jó gazda program”, aminek a célja a szemléletformálás.

10.24
Tóth István módosító indítványa: nem módosítsák a rendeletet, amíg a körzetben nem találnak egy zárt kutyafuttatót.

Dr. Kovács Luca is szót kér. Azt mondja, van haszonállat-tartás és kedvtelésből is lehet állatot tartani. Utóbbit egy kormányrendelet szabályozza részletesen, ezért az önkormányzat nem hozhat ilyen rendeletet. Hozzáteszi: a közösségi együttélés szabályairól lehet rendeletet hozni, ebben érdemes gondolkodni.

10.21
Martonné Adler Ildikó úgy érzi, muszáj megszólalnia, mert korábban ő javasolta a kutyafuttató kialakítását. Most is azt mondja, amit akkor, “egy kutyafuttató nem kutyafuttató”, azaz városrészeként kell egy. Úgy véli, felelős kutyatartóként lehet pórázon ebet sétáltatni az Érsekkertben.

 

10.15

Császár Zoltán úgy gondolja, minden városrészben kell találni alkalmas helyet a kutyafuttatásra. A felelős állattartás jelentőségéről külön is szól.

Csákvári Antal is hosszászól. Neki magyar vizslája van, de csak mióta családi házban él. Előtte meg sem fordult a fejében, hogy állatot tartson. Úgy véli, ha igent mondanak a módosításra, az komoly kihívást jelent majd a közterület-felügyeletnek, mert nekik kell betartatni, hogy pórázon legyenek az ebek.

10.13
Földvári Győző is szót kér. Egyetért azzal, hogy az Érsekkertnek pihenő, meditációs parknak kell lennie, s ebbe szerinte nem férnek bele a kutyák. Ő is úgy véli, ebtartási rendeletet kell kialakítani a városnak. Ő sem támogatja a rendelet módosítását.

10.10
Mirkóczki Zita úgy látja a város egészére vonatkozó állattartási rendeletre is kell gondolni. Ha megengedik, hogy egy panellakásban ebet tartsanak, akkor a sétáltatást is meg kell engedni. Szerinte több kutyafuttatót kellene kialakítani, kijelölni városszerte, és a kutyaürüléknek is több szemetes kellene.

10.08
Bognár Ignác olvasta a Büki Nemzeti Park állásfoglalását. Abban szerepel, higiéniai problémát is jelent a kutyasétáltatás az Érsekkertben. Hiányolja a magyar kutyafajtákat Egerből. Nem szavazza meg a módosítást, mert szerinte a gyakorlatban úgysem pórázon lesznek a kutyák, hanem anélkül szaladgálnak majd.

10.03
Császár Zoltán szerint ehhez a témához sok bölcsességet lehet hozzátenni. Úgy véli, meg kell találni az Érsekkert harmonikus használatát embernek és állatnak egyaránt.

Tóth István maga is állattartó, tudja, milyen mozgásigénye van egy kutyának. Szerinte a zárt kutyafuttató lenne legjobb megoldás.

9.58

Császár Zoltán kérdi, hol lesz a közelben kutyafuttató.
Tóth István felveti, lehetne-e egy zárt kutyafuttatót kialakítani az Érsekkertben.

Habis László elárulja: a kormányhivatallal és a járási hivatallal egyeztetnek az Érsekkerttel kapcsolatban. A közelben szeretnének kutyafuttatót kialakítani. Az Érsekkertben pedig harmonizálni szeretnék a kerthasználati funkciókat, azaz lehessen futni, játszótérre menni, és a gyógyhelyfejlesztési pályázat kapcsán például legyen egy terület, ami csendes, meditálásra is alkalmas.

9.55
Az Érsekkert helyi védelme a téma, pontosabban az ottani kutyasétáltatás. Kovács Cs. Tamás felidézi: egy 1994-es rendeletről van szó, érdemes átgondolni.

Lombeczki Gábor szerint egy régi rendelet túlbuzgó alkalmazása történt.

9.50
Alapokmány módosítás következik. Habis László kiemeli: a földbizottság állásfoglalásai ellen benyújtott fellebbezések kapcsán szükséges a változtatás. Például, hogy ne kelljen adott esetben kéthetente rendkívüli közgyűlést összehívni egy-egy döntés miatt.

 

9.35
Itt az első napirend, az M25-ös autóúttal kapcsolatos kisajátítás. Wolf Beáta tervező elmondja: annyi a változás, hogy a körforgalomhoz beérkezve, a nyugati irányba kicsatlakozó ág valamivel keskenyebb lesz, mint a korábbi elképzelés szerint volt. A gyorsforgalmi út és a vasút között zöldsávot alakítanak ki, azaz fákat, cserjéket ültetnek, az útépítéssel egyidejűleg, s nem csak később.

Az előterjesztést egyhangú igennel fogadta el a testület.

9.24
Dr. Vácity József kórházigazgató is szót kap, szeretne bemutatkozni, mert édesanyjától azt tanulta, ha újra helyre megy, illendően kell köszönni. Elmondja: a személycsere az intézmény élén jól kidolgozott egészségpolitikai stratégiai, előkészített döntés volt. A kórházzal kapcsolatban azt mondja: stabil, három lábon áll. A pénzügyi helyzet stabil, orvosszakmailag is magas színvonalon folyik a munka, s a munkatársak körében is nyugodt légkör tapasztalható. Úgy fogalmaz: a kollégák lelki világában nem zajlottak le nyomtalanul a 2008 óta történt események. Elárulja: Baján maga is önkormányzati képviselő, általában ilyenkor tartják az üléseket, most véletlenül épp pénteken, ezért tud itt lenni, de ha később szeretnék, hogy beszámoljon, mindenképpen eljön.

9.18
Nyitrai Zsolt szólal fel. A honatya elsőként gratulál a rioi olimpián szereplő egri sportolóknak, s kiemeli, Habis László polgármesterrel kezdeményezte, hogy Cseh László legyen Eger díszpolgára. Szól az ’56-os forradalom 60. évfordulójáról. Mint fogalmaz: meg kell mutatni minél több fiatalnak, mit is jelent a lyukas zászló, s a cél, hogy Eger is méltóképpen ünnepeljen. A jövőről, az uniós ciklus forrásairól azok felhasználásáról szólva kiemeli: Egerben a sikeres pályázatok 70 százalékánál már megkötötték a szerződést.

Végezetül azt kéri az egriektől, vegyenek részt az október 2-i népszavazáson, majd hozzáteszi: szeptemberben minden egri háztartásba eljuttatja éves beszámolóját.

9.16
Kis csúszással kezdődik az ülés. Mostanra mindenki a teremben, hiányzó nincs. Sőt, az első sorban ott ül Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő és a Vácity József, a Markhot kórház igazgatója is. Vannak névnaposok, köszöntik is őket: Orosz Lászlóné Ibolya, Gál Judit, Komlósi Csaba, Tóth István, Bátori István, Herman István.