Közgyűlés

 

Negyven napirendi pontot tárgyaltak a városi képviselők a közgyűlésen. Téma volt a város előző évi gazdálkodása, illetve a 2014-es pénzmaradvány felhasználása. Szó volt a sportcsarnok és a Garzonház felújításának második üteméről is.

 

A közvetítést élőben láthatja itt>>

 

 

 

Az ülésről online tudósítottunk:

9.06
Habis László köszönti a megjelenteket, s a névnapos képviselőket, Mirkóczki Zitát és Szucsik Györgyöt.

9.13
A közgyűlés előtt köszöntik a testület tagjai Eger Város Ösztöndíjasait. Habis László elmondja: közép- és felsőfokon hirdetik meg a programot. Idén már 17. alkalommal. A jó tanulmányi eredmény mellett a szociális helyzetet is nézik a bírálatnál. Idén emelték a jövedelemhatárt, így többen adtak be pályázatot. Az ösztöndíjasok havi támogatást kapnak, ha szakmájukban, Egerben helyezkednek el, plusz 200 ezret is nyerhetnek. A HKIK-val kötött együttműködési megállapodás értelmében a műszaki szakos hallgatók még 200 ezret kaphatnak. Most a főiskolai, egyetemi hallgatók vehetik át a dokumentumot.

9.19
Egy képviselő hiányzik, a testület határozatképes. Két sürgősségi indítvány lesz ma, így Nagyszőlős támogatása.

9.22
A rendőrség képviselőjétől kérdezhetnek a képviselők. Császár Zoltán él a lehetőséggel. Elnézést kér, ha néhány kifejezése érthetetlen lesz, mert “egy sajnálatos baleset folytán hiányzik három foga”. Azt mondja, közeleg a munka ünnepe, a rendőrség pedig a “szolgálunk és védünk” szlogen alapján végzi a munkáját. Hozzáteszi: sok rendőrt látni az utcán, főleg fiatalokat, s ez öröm. Annak is örül, hogy azt hallotta, nőni fog a rendőrök fizetése.
Bognár József rendőrkapitány reagál. Köszöni a képviselő szavait, mindent megtesznek, hogy a rendőrök láthatóak legyenek szerte a városban. A dicsérő szavaktól nem bízzák el magukat: külön figyelmet szentelnek a hosszú hétvégén a rendezvényeknek.

9.29
Bognár József szól a Hajdú-hegyi, Almagyar-dombi betörésekről is. Elmondja: két hete egy összehangolt akció keretében Győrben fogtak el a csoportot, amelynek tagjai felelnek egyes bűnesetekért. Az elkövetők előzetes letartóztatásban vannak.

9.30
Martonné Adler Ildikó szól napirend előtt. A kárpátaljai helyzetről beszél, mint mondja: akadozik az élelmiszer-ellátás, sok fiatalt visznek el katonának. Arra kéri a helyi és környékbeli vállalkozásokat, támogassák az önkormányzat által szervezett adománygyűjtést.

9.31
Gál Tibor a borudeaux-i borversenyen elért eredményekről szól, illetve arról, hogy Cannes-ban is egri borokat kóstolhatnak majd a filmsztárok. Hozzáteszi: a hónap elején vehette át azt az elismerést, amely szerint Eger lett az év turisztikai városa. Elárulja azt is, egy internetes szavazás szerint a Hotel Eger a legkedveltebb hazánkban az idősebb korosztály körében.

9.35
Mirkóczki Zita arról szól, idén más lesz május elseje, mint korábban, hiszen délutántól csak belépővel lehet bemenni a placcra. Nem tudja, hogy lehet majd megoldani, hogy a bent lévő vendégektől pénzt szedjenek. Javasolja, hogy csak a Márai központban szedjenek aznap belépőt.
Habis László bízik abban, hogy a szervezők megtalálják a megoldást.

9.37
Első napirend: Eger katasztrófavédelmi helyzete. Habis László elmondja: hallatlan fontosságú az ügy, össztársadalmi érdek a katasztrófák megelőzése, a mentés végrehajtása. Seres Tibor tűzoltó alezredes kiemeli: a beszámoló szűk, de velős keresztmetszete az elmúlt évnek. A 2014-es esztendőt izgalmasnak nevezi: minden településen voltak események. Ezek közül külön kiemeli a tavaly májusi vihart, amikor fákat csavart ki a szél, tetőket bontott meg. Még az irodai állomány is segített az elhárításban. Szól az iparbiztonsági feladatokról, s arról, a katasztrófavédelemhez tartozik a kémények ellenőrzésével megbízott cégek felügyelete.

9.47
Császár Zoltán kérdez: a kéményseprők elmondása szerint a lakosság többsége nincs tisztában azzal, milyen CO2-érzékelőt kell venni. Tóth István arra kíváncsi, mi a helyzet az óvóhelyekkel Egerben.
Földvári Győző kér: ha a katasztrófavédelem hiányosságot tapasztal egy cégnél, adjon tanácsot, hova kell menni.

Az alezredes válaszol. A szénmonoxid érzékelők gyártófüggőek, minden típus más és más, de a piacfelügyeleti vizsgálat alatt állnak. Magánemberként azt mondja: a ceruzaelemes érzékelők eldobhatók, az akkumulátorosak jók, igaz drágábbak. Az elhelyezés lakásfüggő: hol a kazán, hol a szellőző.
Óvóhelynek használható létesítmények vannak, óvóhelyek nincsenek. Előbbi például az Agria Park garázsa. A régi óvóhelyeke, amelyek az ’50-es években épültek, elavultak, újak nem épülnek. A vállalkozókkal kapcsolatos kérésre elmondja: ők rendvédelmi szerv, vállalkozót nem ajánlhatnak. Ha ilyen kérdés/kérés van, legalább 3 nevet kell, hogy mondjanak, azt is ABC-sorrendben.

Egyhangú igen a tájékoztatóra.

9.58
Bírósági ülnökök választása következik. A korábbiak mandátuma május 31-ig tart. Összesen 56 ülnököt választ a testület 4 évre.
Egyhangú igen.

10.01
A tavalyi költségvetés beszámolója következik. Habis László kiemeli: az anyag egy megváltozott jogszabályi környezetben tükrözi a gazdálkodást. A két nagy beruházás (vár+belvárosrehabilitáció) mellett 10 uniós pályázat megvalósításán dolgoztak.
– Példa nélküli városfejlesztési folyamatot irányítottunk. Fontos, hogy reális költségvetést készítettünk, annak előirányzatai alkalmasak voltak a közszolgáltatások biztosítására. A város minden pénzügyi kötelezettségének eleget tett. Teljesítettük a bevételi előirányzatokat, s javult a város adóerőképessége. A bevételek 101,1 százalékban, a kiadások több mint 80 százalékban teljesültek. Kevdezően alakultak az iparűzési, idegenforgalmi adóbevételeink. Lényegesnek gondolom az adósságkonszolidáció ügyét, noha sok adminisztrációs feladattal járt. A mérleg-főöszegünk meghaladja a 75 milliárd forintot.

10.11
Kérdés nincs, hozzászólás azonban igen, Csákvári Antaltól. Tartalmas anyagnak nevezi a beszámolót. Fölhívja a figyelmet arra, hogy az önkormányzat 78 milliót ért el a kamatok révén. Örömtelinek tartja, hogy az önkormányzatnak és intézményeinek nem volt likviditási gondja.

A beszámolót 12 igen, 5 tartózkodással fogadták el.

10.21
Május 1-jétől az Egri Városfejlesztési Kft-t bízza meg az önkormányzat a klímaügyi és energetikai fejlesztési feladatok ellátásával (korábban a Városgondozás feladata volt). Habis László úgy fogalmaz, áttörést nem értek el, de fontos lépéseket tettek az elmúlt időszakban, például a Szilágyi kollégiumában egy olyan rendszert építtettek ki, amely elektromos áramot termel.

10.30
Császár Zoltán arra kíváncsi a hulladékgazdálkodás kapcsán, hogy lehet, hogy áldatlan állapotok uralkodnak a hulladékszigetek környékén. Kovács Cs. Tamás elmondja: a hulladékgazdálkodási társulás új projektje ezen is hivatott segíteni. Komlósi Csaba azt mondja, lenne javaslata megoldásokra. Császár újra: miért kell a komposztálás után is kukadíjat fizetni.

10.35
Orosz Lászlóné szóvá teszi, hogy a konkrét anyaggal kapcsolatban egy kérdés sem érkezett.

10.37
Jakab Zoltán válaszol: a Petőfi utcai helyzetnek a trehányság az okozója. A sziget felszámolása nem lenne megoldás, az üveghulladék-gyűjtése ugyanis még mindig nem megoldott. Hozzáteszi: nemcsak a hulladékszigeteken, e a fejekben is rendet kell tenni.

10.38
Habis László hamut szeretne szórni a fejére, mert azzal, hogy kimondta a “hulladék” szót súlyos hibát vétett, végeláthatatlan vitát generált…

10.43
A települési támogatások ügye következik (törvényi módosítás miatt változtatnak egy korábbi szabályozáson). korábban úgy határoztak, az kaphat támogatást, aki gondját viseli környezetének. Bognár Ignác szerint azzal, hogy most “az aktív korúakat” kiveszik a szabályozásból, ellentétesen döntenek, s ebből világosan kiderül: a Fidesz nem a rend pártja.
(közben megérkezett a tízórai, Habis László arra kéri a falatozó képviselőket, kapcsolódjanak be a munkába)
A napirendet elfogadták.

10.48
Az Ady-Hadnagy utca sarkán lévő büfé tulajdonosának örököse kéri, hogy rendezzék a jogi helyzetet. Ennek kapcsán módosítják a rendeletet, a korábbitól eltérően immár 3 évre köthet közterület-használati megállapodást egy-egy ilyen helyiség üzemeltetője az önkormányzattal, azaz hosszabb távra tervezhetnek.
A vita során Habis László értelmezi a szabályozás szövegét, megnyugtatva Császár Zoltánt.

11.00
A volt Kemping területének területrendezése a következő napirend. Tóth István szóvá teszi, hogy csökkentek a területek, s a város könnyítéseket tesz a beépítésekre vonatkozóan, ami olykor sérelmes is lehet majd. Bognár Ignác következik. Elmondja már az első fordulóban is szóvá tette, hogy kevesebb lesz a zöldfelület, s ezt most is fenntartja, pár hektoliter borba is fogadna ez ügyben.
Habis László elmondja: az anyagban az szerepel, hogy a két szabályozás közötti zöldfelület-mérleg nem változik. A tervezők bólogatnak. (Borban nem fogadtak)
14 igen, 3 tartózkodás

11.13
A város északkeleti külterülete (Bikalegelő) rendezési tervének módosítása kapcsán Földvári Győző kifogásolja, hogy nincs az anyaghoz környezetvédelmi hatástanulmány. Mint fogalmaz, azzal, hogy legalizálják a területen az állattartást, de nem korlátozzák, nem lehet tudni, hogy mi lesz ott. Az istállókkal ugyanis jön a szag és jönnek a rágcsálók is.
Wolf Beáta hozzáteszi: olyan tevékenység, amely idegen a mezőgazdaságtól, nem képzelhető el a területen.

11.32
Eger Helyi Városrendezési és Építési Szabályzatának módosítása következik. Kovács Cs. Tamás kifejti: elsősorban lakossági igények indokolják a módosításokat, pontosításokat. Wolf Beáta tervező ismerteti az anyagot, amely érinti a Felnémettől, a Szépasszonyvölgyön át a Lajosvárosig az egész várost.

12.10
A tavalyi pénzmaradvány elszámolása következik. Habis László elárulja: 4,2 milliárd forintról van szó, ebből 1,1 kötelezettséggel terhelt. A polgármester kiemeli: figyelembe vették az intézményvezetők javaslatait, számos esetben beszerzésre, felújításra is sor kerülhet. A Berva-völgyi idősotthonban betegemelőt vásárolnak. – Tisztában vagyunk azzal, hogy egyik színházunk sem bír laza költségvetéssel, produkciók létrehozására, sikerült megfelelő tartalékokat képezni.

Habis László elmondja: iskolakarbantartásra 10 milliót, tornatermi vizesblokkok rendbetételére 12 milliót különítettek el. A vármúzeum Baktai úti raktárbázisára 50 milliót különítettek el, ha lesz pályázat, ez jelentheti az önerőt. A városi sportnap ügyére is van tartalék. A közvilágításra 10 milliót biztosít a város most. Kulturális területen kiadványokra gyakorta jelenik meg igény, de már most gondolnak az adventi időszakra is. A Bitskey uszodában a faszerkezetek megóvására 13,6 milliót különítettek el, de szerepel az anyagban egy buszöböl kialakítása Felnémeten is. A kisgyermekek bárányhimlő elleni oltását is támogatja a város (a polgármester véletlenül HPV-t mond, majd kivágja magát: “a kockázatok és mellékhatások…”)

– Számos esetben tapasztaljuk, hogy kisebb-nagyobb gondunk van egy-egy épületnél, emiatt javasoljuk a felújítási előirányzat bővítését – húzza alá Habis László. A 2014-20-as időszak tervezési előirányzatait 63 millióval növeli a város. Korábban közgyűlési vitában már szó volt a belvárosi nyilvános illemhely hiányáról, most erre is biztosít forrást a pénzmaradvány.

Az önkormányzati feladatellátási tartalékot 14 millióval növeli a város, a választókerületi keretösszeget 6 millióval emelik meg. Habis László hangsúlyozza: a legfontosabb feladatokra koncentrálnak, bővítve a tartalékot.

12.24
Orosz Lászlóné kéri, a társasházak homlokzatfelújítására, ha lesz forrás, csoportosítsanak át. Tóth István szerint a polgármester több száz milliót elosztott, de ellenzéki javaslatok közül csak a Wass Albert-szobor területrendezésre került be. A képviselő városüzemeltetési feladatokra különítene el több forrást, például a Merengő utcai járda megépítésére, illetve a Leányka utca alján lévő szakaszra is járdát szeretne. A vízelvezetés megoldását szorgalmazza az Ostorosi utcában,

Császár Zoltán “akkor fogjunk hozzá”-val kezdi a felszólalását. Örülne, ha szót értene a polgármesterrel. Elmondja: bájos volt, hogy javaslatot kértek a képviselőktől, mire lenne szükség a körzetben. Aztán a költségvetési vitában nem kapott támogatást a javaslata (Radnóti utca felújításának 2. üteme). Nehezményezi, hogy most sem látja ezt a listában.

12.33
Habis László válaszol. Orosz Lászlóné felvetésére elmondja: tájékozódnak a pályázati lehetőségekről, amelyekhez kapcsolódhat az önkormányzat. A városüzemeltetési feladatokkal kapcsolatban kifejti: több 10 millió forrás áll majd rendelkezésre.
– Valamennyi képviselő mondhatja, hogy az ő körzetében csak egyetlen utat csináljuk meg. Van egy olyan gentlemen’s agreement közöttünk, hogy ne nyissuk ki ezt a kaput, mert félmilliárdig meg sem állunk. Május 11-én tárgyalunk a fejlesztési feladatokról, ott újra előkerül a téma. Fontos, hogy tartalékaink 800 millióval nőnek, ez kellő alapot adhat a jövőre.

12 igen, 5 tartózkodás

12.38
A város 15-20 közötti gazdasági programja következik. Habis László elmondja: a 100 oldalas előterjesztés összefoglalja a fontosabb ágazatpolitikai szempontokat, elgondolásokat.
– Nem volna értelmes olyan gazdasági programra javaslatot tenni, ami ütközne az integrált településfejlesztési programmal – fogalmaz a polgármester. – Nagy jelentősége van a kormánnyal kötött ötpontos megállapodásnak. Megmondom őszintén, nekem kellemes meglepetés volt, hogy erről a kormány már határozattal döntött, igaz, nekünk is vannak nagy feladataink. Ahhoz, hogy az intermodális csomópont ügyében nyárra dűlőre jussunk, hatalmas munkára van szükség. Hogy mit kell tegyünk év végéig ahhoz, hogy a várban egy 6 milliárdos fejlesztés – régészeti munkával, falkutatással – megvalósulhasson… az elképesztő feladat.

12.44
Komlósi Csaba kérdez: szerepel az anyagban a laktanya funkcióváltása. Kérdi: mi van a laktanyával? Császár Zoltán azt kéri valaki lovagoljon el Dobóruszkára, megnézni Dobó házát.
Bognár Ignác támogatja, hogy “az önkormányzat gazdaságfejlesztőként lépjen föl” – mint az az anyagban szerepel.

Habis László válaszol: ígéret van arra, hogy ha jó javaslatot tesz le a város, akkor megkaphatja a laktanyát.
Az előterjesztést 15 igen, 2 tartózkodás mellett elfogadta a testület.

12.55
A Szala rehabilitációjához kapcsolódó konzorciumi szerződés módosítása kapcsán Habis László elmondja: a nyertes közbeszerzési ajánlat meghaladta az elszámolható költséget. A Nemzetgazdasági Minisztérium többlettámogatást ítélt meg, így lehet teljes például a Garzonház felújítása. Gál Judit szerint az épület vonzóbb a fiatalok számára a felújítást követően. (kicsit összevonták a következő napirenddel a mostanit, ott épp a Garzonház második üteme a téma).
Mindkét napirendet egyhangú igennel fogadta el a közgyűlés.

12.59
A Dobó István Vármúzeum lészámkeretén módosít a testület. A régészeti tevékenység akkreditációja indokolja a döntést: egy új munkatársat vesznek fel, de a régészeti munkához szükséges tárgyi feltételeket is biztosítják a mostani határozattal. Habis László emlékeztet: június 20-án Eger lesz a Múzeumok Éjszakájának kiemelt helyszíne.
Egyhangú igen.

13.02
Az Agria Film Kft. idei üzleti terve a téma. Tóth István kérdez: milyen terveik vannak a Kertmozival. Komlósi Csaba kérdi: szakhatóság állapította-e meg, hogy a Széchenyi utcai épület élet- és balesetveszélyes. Császár Zoltán arra kíváncsi, nem-e kincstári optimizmus, amit a cég vállal idénre. Bognár Ignác is kérdez: miből tevődik majd össze a 11 milliós tervezett bevétel.

Berényi Tamás válaszol: ő lenne a legboldogabb, ha a Kertmoziban épülne egy mosdó. Az ottani helyiséget egyelőre a székek tárolására használják. A problémákat gyorsan kiküszöbölték: egy este csak 1 filmet játszanak, visszavettek a hangerőből, s egy olyan szerkezetet építettek be, amely a nagy hangokat, robbanásokat, megszűrték. A balesetveszélyt nem szakhatóság állapította meg, beázott a gépház. Az optimizmus kapcsán az igazgató elmondja: ő alapvetően optimista, de az eredmények most már igazolják is ezt, nőnek a bevételek.

Habis László költségvetési okból nem támogatja, hogy a Kertmoziban nyilvános wc épüljön. – Elég sajátos üzleti tervvel van dolgunk, hiszen komoly üzleti tervek is szerepelnek benne. Örül annak, hogy optimista az igazgató, a számok pedig azt mutatják, jó úton halad a társaság.

13.13
Földvári Győző szerint az üzleti tervet csak az igazgató optimizmusa támasztja alá. Császár Zoltán kérdi, mit jelent az, hogy “legfontosabb a Széchenyi utcai ingatlan élet- és balesetveszélyességének megszüntetése”. Ezzel kapcsolatban azt mondja “van itt a Fidesznek ismét feladata”.  Császár hozzáteszi: a fiataloké a jövő, de ha tapasztaltaktól kell tanács, forduljanak hozzá bizalommal.

Turcsányi Dániel szerint különösebben nem kell magyarázni, milyen állapotban van az épület. Aki látta a látogattsági adatokat, ugyanolyan optimista, mint az igazgató.

11 igen, 2 nem, 2 tartózkodás

13.18
Az Agria Humán üzleti terve kapcsán Bognár Ignác kérdi: miből adódik össze a 4 milliós rendkívüli bevétel. Válasz, tavaly pályázat útján beruháztak, a halasztott értékcsökkenésből származik a rendkívüli bevétel. Császár Zoltán hallott valamilyen csengető-rendszerről, kérdi, hogy mi az. Az igazgató elmondja: a szüneteket kell biztosítani a megváltozott munkaképességű munkavállalóknak. Az épület adottságaiból következik (volt 12-es iskola) hogy csengőt használnak.

13.22
Fejlesztési hitelfelvétel a következő téma, erről már korábban döntött a testület, ám most módosítják a határozatot. Miután csak és kizárólag egy mutatószámhoz köti a versenyt a város, legalább három bankot hív meg a város. A kiválasztás gyorsabb, olcsóbb lesz, ezért módosítanak.

Földvári Győzőnek fenntartásai vannak a meghívásos pályázatokkal, ő a nyílt pályáztatást javasolja. Habis Lászlónak szomorú tapasztalata is van, mert van különbség bank és bank között. Két éve az egyik december 31-én 14 órakor folyósította az összeget. Alapvetően ő is a nyílt verseny híve, de így nem hívnak meg olyat, amelyik alkalmatlan.

12 igen, 2 nem, 2 tartózkodás

13.28
A Kemény Ferenc Sportcsarnok felújításának 2. üteme a következő téma. A város a teljes költség 30 százalékát kell, hogy biztosítsa, hogy a sportiskola lehívhassa a TAO-pénzt. Az első ütemben az előcsarnokot, öltözőket újították fel, illetve a gépészetet. Most a küzdőtér és a lelátó következik, illetve a tetőtéri ablakok.

Az előterjesztést egyhangúlag elfogadta a testület.

13.40
Az óvodai körzethatárok módosítása kapcsán Bognár Ignác próbálja oldani a hangulatot: szerinte a homogén csoportok a jók, el kell felejteni azt, hogy együtt van a 3 és a 6 éves gyerek, meg nem kell angol és Waldorf-csoport sem. Gál Judit elmondja: a családmodellt is segíti ha különböző korú gyerekek vannak együtt, az angol csoportba pedig túljelentkezés van. Komlósi Csabának három gyermeke van, mindhárom vegyes csoportba járt, szerinte majd a szülők eldöntik, mit szeretnének a gyereküknek.

13.43
Sportcélú támogatások következnek. Martonné Adler Ildikó kiemeli: már a korábbi közgyűlésen is döntöttek erről, most a pénzmaradványi szakasznál térnek erre vissza. Most 3,75 millió felosztásáról döntenek. Három szervezet nem kap támogatást, őket ingyenes létesítményhasználattal kompenzálják (erre kértek volna támogatást).

13.45
A Civil Alap felosztása a következő téma. Ebben a Civl Alap Bíráló Bizottság hoz döntést, ezt általában el szokta fogadni a közgyűlés. Idén 91 szervezet 146 kérelmet adott be, ebből 79-et ítéltek támogatandónak. A keretösszeg ezúttal 5,9 millió forint. Komlósi Csaba érintettség miatt nem vesz részt a szavazásban.

Csákvári Antalnak nem tetszik a Rózsaszín szalagos séta elnevezés, szerinte bővebben le kellene írni, hogy mit is takar a rendezvény. A szalagra sokallja a 80 ezer forintot. Arra is kíváncsi, milyen szervezet az Életminőségért Alapítvány, amely több rendezvényre is nyert pénzt.

Bátori István civil tanácsnok elmondja: az Életminőségért Alapítvány kuratóriumi elnöke Koltai Ottó, ők szerezik idén az Eger Ünnepét is.

Az előterjesztést egyhangúlag elfogadta a testület.

 

13.53
A Dobó tér, Gárdonyi Géza tér, és a Kis Dobó tér közterület használatának koncepciójáról szól a 24. napirendi pont. Kovács Cs. Tamás kiemeli: a megállítótáblák erdejének csökkentése, illetve az autók kiszorítása a cél, valamint az egységes arculat. A Dobó tér funkciója kettős: dísz- illetve rendezvénytér.

Tóth István kérdez: miért nem vonták be a Jókai és Bajcsy-Zsilinszky utcát illetve a Török sátor környékét. Utóbbival kapcsolatban Habis László elmondja, az nem a belvárosrehabilitáció, hanem a vár rekonstrukciójának ügye. Kovács Cs. Tamás úgy reagál, el kell készíteni egy olyan koncepciót, amely a belváros egészére vonatkozik, most csak a térrendszerre koncentráltak.

13.57
Császár Zoltán felidézi, nemrég, mint férfi a férfival egyeztettek Kovács Cs. Tamással. Nem érti, hogy lehet, hogy a szűk utcákban kerülgetni kell a nagyobbnál nagyobb táblákat. Elege van abból, hogy a belvárosi forgalomról beszélnek. A belvárosban nem kellene, hogy legyen forgalom.

A koncepciót elfogadta a testület.

14.09
Szünet következik, a tudósítást befejeztük, de itt nézheti a közvetítésünket, amíg tart az ülés.