Jobbik a hajléktalanszállóról

Többpárti egyeztetést javasol a hajléktalanszálló ügyében a Jobbik. Bognár Ignác, a párt helyi elnöke sajtótájékoztatón bírálta a kormánypárti politikusokat, akik szerinte elhallgatták a felnémetiek elől a szálló áthelyezésének hírét a választási kampány idején. Bognár hozzátette: konszenzusos megoldásra van szükség, amihez a városvezetésnek egyeztetnie kellene a lakossággal és a többi párt képviselőivel.

Habis László polgármester az elhangzottakra írásban reagált:

„2008-as közgyűlési döntés, hogy a Gondozói ház megvalósításának helyszíne a Felnémeti városrész, a belterület határán álló épület. Az első körös pályázatot elutasították, a 2011-ben meghirdetett pályázat elbírálása mintegy három éven át tartott. A támogatási szerződés 2015-ben született meg! Eger Önkormányzata számára fontos Felnémet fejlődése és a városrészben élő polgárok életminőségének folyamatos javítása, ezt Eger számos esetben bizonyította. A magam részéről a folyamatos munka híve vagyok, ahogy eddig, az ajtóm most is nyitva áll az önkormányzati képviselők előtt, nem tartom szerencsésnek, hogy a sajtó útján üzengessünk egymásnak.”