Interaktív szobor Egerben

Interaktív szoborral állítanak emléket Wass Albertnek a Hatvani hóstya V. negyed fertálymesterei a Farkasvölgy utcában. A Gábor Emese szobrászművész által készített bronz mellszobrot várhatóan tavasszal avatják fel. A költségek meghaladják a kétmillió forintot, az összeget a fertálymesterek felajánlásaiból gyűjtötték össze.

Többek között ezt a Wass Albert-verset is meg lehet majd hallgatni annak az interaktív szobornak a segítségével, melyet az V. negyed fertálymestereinek kezdeményezésére állítanak fel a Farkasvölgy utcában. Az interaktív szobor ötlete Orczy-Sturmann Péter fejlesztőmérnöktől származik.
A bronz mellszobor Gábor Emese szobrászművész munkája, az elhelyezés és a környezet kialakításának tervét Cséfalvay Gyula építész tervezte.
A szobor felállításának költségei meghaladják a kétmillió forintot, az összeget a negyed tizenhat fertálymesterének adományaiból gyűjtötték össze.
A tervek szerint minden évben középiskolai Wass Albert-versmondó versenyt is szerveznek majd a helyszínen, és az első három helyezett verseit is meghallgathatják majd az arra járók.