Gyertyák és virágok

A lengyel katonák sírjánál emlékezett az Egri Lengyel Kisebbségi Önkormányzat. A sír nemcsak az itt elhunyt lengyel katonákat, hanem a lengyelországi hozzátartozókat, saját halottaikat is jelképezi.

Az Egerben élő lengyelek mindig is emlékeztek a lengyel katonák sírjánál. Amióta létezik lengyel önkormányzat, annak szervezésében teszik meg.
A sírok nemcsak a lengyel katonákat, hanem a Lengyelországban eltemetett hozzátartozókat is jelképezik. Ezek a sírok a lengyel történelemről is szólnak – mondta Rittenbacher Ödön. A tisztek, akik itt, Egerben nyugszanak, Lengyelország különféle részeiről származnak. Szinte mindegyikük neve megtalálható a lengyel honvédelmi minisztérium honlapján; az idősebb generációhoz tartoztak. Egy embert emelt ki a katonák közül, dr. Adam Kropinskit, aki Przemyslből került ide, jogász és színész volt, 1944-ben halt meg, sírjába Przemyslből hozott földet is tettek.
A síroknál megemlékezésül mécsest, gyertyát gyújtottak.