Ünnepi előzetes

A megyében csütörtökön több helyen is lesz 56-os ünnepi megemlékezés. Egerben a színházban, illetve a színház előtti téren, az 56-es emlékműnél lesz a városi ünnepség.

Egerben az október 23-i ünnep most a Bazilikában, szentmisével kezdődik délelőtt 10 órakor. A városi díszünnepség helyszíne a Gárdonyi Géza Színház lesz. Itt a program 11:15-kor indul polgármesteri köszöntővel és kitüntetések átadásával. Az ünnepi beszédet a tervek szerint Jakkel Mihály, az 56-os Szövetség Heves Megyei Szervezetének vezetőségi tagja mondja majd. A színházi program a Gárdonyi Géza Színház művészeinek irodalmi összeállításával zárul.
A folytatásban a színházzal szemben, a Hatvani kapu térre várják az egrieket. A színházi programtól függően körülbelül fél egykor lesz a koszorúzás az 56-os emlékműnél, ahol a pártok, szervezetek és magánszemélyek helyezhetik el koszorúikat, virágaikat.
A rendőrségtől kapott információ szerint útlezárás az esemény ideje alatt nem lesz, viszont rendőri forgalomirányításra számítsanak az erre közlekedők.