Tíz éves a hospice ellátás Egerben

Jubileumot ünnepelt az egri Hospice osztály. A Markhot Ferenc Oktatókórházban tíz éve működik a végstádiumú betegeket ellátó osztály. Az ünnepségen felavatták a kórházban azt a belső kertet, amelyet a dolgozók és az önkéntesek alakítottak ki a betegeknek, valamint köszönetet mondtak mindenkinek az ellátásban dolgozik nap mint nap.

Egri művészek köszöntötték a jubileumi ünnepség résztevőit a Bartakovics Béla Közösségi Házban. Tíz évvel ezelőtt mindössze tíz ággyal indult el Egerben a hosice ellátás. Mára az egri kórház Hospice osztályán 25 ágyon ápolják a végstádiumú betegeket. Fürné Mosoni Anita az Emberi Méltóságért Alapítvány elnöke úgy fogalmazott: minden nap öröm az osztályon dolgozó orvosok és nővérek számára, ha mosolyogni látnak egy haldokló beteget. Azért, hogy az ott fekvők utolsó napjait szebbé tegyék rendszeresen együttműködnek a MANCS Terápiás Kutyás Egyesülettel, megünneplik a születésnapokat, a nagyobb ünnepeken, például karácsonykor keresztény fiatalok is meglátogatják a betegeket, hogy ünnepi műsorral lepjék meg őket. Az ünnepségen elismeréseket adtak át azoknak, akik munkájuk során sokat tettek a hospice ellátásért és az osztályért. Kitüntetést vehetett át Lubai Sándorné, akinek munkája nyomán tíz éve létrejött Egerben a Hospice osztály. Az elhunytak emlékére ő hozta létre – a hospice mozgalomban világszerte jelen lévő – méltóság mezejét. Az ünnepséget követően a résztvevők átsétáltak a kórházba, ahol az osztályon táblát avattak, köszönetet mondva ezzel a támogatóknak. Majd megszentelték az osztály belső kertjét, amelyet az itt dolgozók alakítottak ki a betegeknek. A jubileumi ünnep végén tíz lufit engedtek a magasba és szabadon eresztettek egy galambot is, mely a lélek szárnyalását szimbolizálta.