Év iskolája

Idén is vetélkedtek az egri középiskolások, az Év iskolája címet minden évben elnyeri az egyik intézmény. Ezúttal a stadionban gyülekeztek a fiatalok, az ország legnagyobb vetélkedőjében próbálhatták ki magukat.

Kvízmesterek a színpadon, még az eső sem tudta eltántorítani a fiatalokat az idei Év Iskolája vetélkedőtől. Ezúttal Guiness világrekordra készültek a fiatalok, az eső ugyan közbeszólt, az ország legnagyobb vetélkedőjét még így is magukénak tudhatják.
A stadionban is számos kérdés várta a fiatalokat, ugyanakkor a megelőző két hét is része volt a versenynek. Csoportokba tömörülve oldottak meg feladatokat az interneten.
Az Év iskolája címért minden évben izgatottan küzdenek az egri középiskolások, ezúttal közel kétezren vettek részt a vetélkedőn.
Végül a tavalyi címet megvédve a bornemisszásoké lett az elismerés, de a szervezők szerint szép számmal vetélkedtek a szilágyisok, közgések, neumannosok, eventusosok és az IQ pont diákjai is.