Öko- és gyógyturizmus

– Egerben további munkahely-teremtési lehetőség rejlik a turizmusban és az ahhoz kapcsolódó fejlesztésekben. Az LMP szerint a legígéretesebb kitörési pont a gyógyturizmusban rejlik. Szeretnék, ha Eger csatlakozna az európai Zöld Város Moz

Schmuck Erzsébet, a Lehet Más a Politika országgyűlési képviselője a sajtótájékoztató elején az október 12-i önkormányzati választással kapcsolatban megjegyezte, mára a korábban fővárosi pártnak tartott LMP-nek országosan 1100 képviselő-jelöltje van. Országosan a negyedik legjelentősebb párt. Programjukban kiemelt helyen szerepel a települések zöld, vagyis fenntartható város jellegének erősítése. Dr. Csarnó Ákos, az LMP polgármester-jelöltje kiemelte, Egerben a mai napig nem egyértelmű, hogy a rendkívüli adottságainkat miképpen szeretnénk hasznosítani.
– Elég, hogyha a termál- és gyógyvízkincsünkre gondolunk. A gyógyturizmus egy olyan lehetőség városunknak, amit sokan látnak, de az utóbbi időkben tapasztalható tétovázás, teszetoszaság egyelőre még nem engedte meg, hogy ebben az irányban tudjunk fejlődni. Úgy gondoljuk, hogy mi mindenképpen tudjuk támogatni, illetve ebbe az irányba tudjuk elvezetni a várost – tette hozzá az LMP-s politikus.
Komlósi Csaba, az 5. számú választókerület LMP-s jelöltje hozzátette, szeretnék, ha Eger csatlakozna a 2003-ban indult európai Zöld Város Mozgalomhoz. A települési zöldfelületek létesítésének többek között kimutatható szociális, egészségügyi, rekreációs, ingatlanérték-növelő, népességmegtartó és közösségteremtő szerepük van. Mint mondta, egy város akkor lesz zöld, ha választási ciklusokon átívelő koncepciót tudnak megvalósítani. Ez hosszú évtizedekig eltartó folyamat, de hatásai már az első években mérhetőek.