Partnerség a gazdasági fejlődésért

Arab és magyar üzletemberek tárgyaltak arról: milyen területeken tudnának hatékonyabban együttműködni. Elsősorban a turizmust, a gyógyturizmust, az orvosi turizmust emelték ki, ezeken a területeken látnak lehetőséget az együttműködésre.

Egy Egerben és Kairóban is dolgozó cég szervezte meg az arab és magyar üzletemberek találkozóját Egerben. Többek között arról beszéltek: hogyan tudnának a közel-keleti és a magyar magánszektorban dolgozók hatékonyan együttműködni például a megújuló energiák, az oktatás, a mezőgazdaság vagy a gyógyturizmus területén.
Elsősorban a turisztikára, azon belül a gyógyturizmusra szeretnénk összpontosítani, mi nagyon jól tudjuk, hogy Eger városa miben emelkedik ki, melyek azok a területek, amelyekben a város erős. A gyógyturizmusra, a wellnessre, a turizmusra gondolok. Itt látunk elsősorban lehetőséget együttműködésre – nyilatkozta Salah Eldin, a HunOasis Ltd. képviseletében.
Yasmina Al Azhari, az arab üzletasszonyok szövetségének tagja elmondta: amikor ők egy konferenciáról hazaérnek, jelentést tesznek az adott iparkamarának. Így az itt tárgyaltak is eljutnak a kamaráig. Bár papíron nincs testvérvárosi kapcsolat Eger és egyetlen arab város között sem, szellemi testvériség létezik – mondta az üzletasszony.
Eljöttünk ide, hogy körülnézzünk, milyen lehetőségek vannak. Mi, az arab üzletasszonyok szövetsége, mi lehetnénk az a kapocs, illetve az út, amelyen keresztül az itteni régióban rejlő turisztikai és gazdasági lehetőségek eljuthatnának az arab üzletemberekhez, az arab cégekhez – tette hozzá az üzletasszony.
Yasmina Al Azhari tag, Arab Business Women Council
Az üzletasszonyt meglepte, hogy milyen sok gyógyvíz van itt, szerinte ezt az óriási kincset lehetne legjobban kiaknázni.
Dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára azt mondta: Egernek sok kiemelkedő adottsága van, ilyen a történelem, a bor, fürdő- és gyógyászati kultúra.
A turisztikai és a külgazdasági piac nyitását is szolgálja ez a konferencia – mondta Habis László polgármester. A polgármester úgy fogalmazott: Egerben olyan török kori emlékek, fürdőkultúra, történelmi emlékek, sportlehetőségek vannak, amelyek a Közel-Keleten, az arab világban érdekesek lehetnek.