DK-Együtt-MSZP:

Az Európai Unió céljai nem valósultak meg a belvárosi rekonstrukcióval, nem történt ugyanis problémamegoldás, csak szépészeti beavatkozás – hangzott el a baloldali képviselőjelöltek sajtótájékoztatóján. A DK-Együtt-MSZP három jelöltje egy európai álom feliratot röptetett a levegőbe léggömbökkel, így utalva arra, hogy Eger vérkeringésébe nem sikerült újra bevonni a belvárost.

Európai álom – írták léggömbökhöz erősített plakátra a DK-Együtt-MSZP képviselőjelöltjei. Weil Zoltán, a 6-os választókerület baloldali jelöltje szerint a Dobó tér elkészültével az európai álom röpült el, semmisült meg. Az Unió az integráció, a felzárkózás érdekében támogat hazai projekteket, de az egri belvárosban csak szépészeti beavatkozás történt, problémákat nem oldottak meg – fogalmazott a politikus.

A baloldal szerint a lovasszobornak a téren kellett volna maradnia, a Szúnyog közben létesülő terület kicsi lesz a csatajelenet érvényesüléséhez, ráadásul az embereket nem kérdezték meg a szobor sorsáról. A parkolóházba 2 óra ingyenes várakozással csábítanák be az autósokat, de így is további parkolóhelyek létesítésére lenne szükség- hangzott el. A 8-as választókerületben induló Pataki Sándor a szükséges út- és járdafelújításokra hívta fel a figyelmet, valamint a Malom úti játszóteret fejlesztené. Törzsök István, a 7-es kerület baloldali jelöltje a Hajdúhegy romló közbiztonságáról beszélt, valamint sürgette a laktanya hasznosítását. Törzsök szerint a laktanya területének egy részén temetőt kellene létesíteni.