Hétvégi sport

A négy csapatos Bornemissza kupa nemzetközi utánpótlás kosárlabda tornát az Egri Városi Sportiskola-Kék Oroszlánok Kosársuli juniorjai nyerték. A női vízilabdázóknál is felkészülési tornát rendeztek Egerben. A formálódó új csapat a harmadik helyen végzett. A férfi vízilabda OB II-ben már bajnoki pontokért játszottak a hétvégén. Az Egri Vízmű a hazai rendezésű első tornán egy-egy győzelemmel és döntetlennel zárt. A megyei II. osztályú labdarúgók 2-1-re győztek a Zagyvaszántó ellen.

A 4. Bornemissza Gergely nemzetközi utánpótlás kosárlabda emléktornán a hazai egri csapaton kívül a lengyel Przemysl megye válogatottja, a szlovák Michalovce és az ukrán Lvov vett volna részt. Utóbbi csapat nem jött el, így beugróként az Egri Városi Sportiskola-Kék Oroszlánok Kosársuli két évvel idősebb játékosokból álló együttese, a juniorok lett a negyedik résztvevő.
Szabó Péter együttese mindenkit legyőzve lett első, második Przemysl, harmadik az egriek ifjúsági csapata, negyedik a Michalovce.
Vízilabda terén két esemény is volt Egerben a hétvégén. A női vízilabdázóknál még nem indult el a bajnokság, de az egriek a Dunaújváros, az Újpest és a Szentes részvételével négycsapatos tornát rendeztek a Bitskey uszodában. Kelemen Attila együttes kikapott az Újpesttől és a Dunaújvárostól, majd a Szentest legyőzve a harmadik helyen végeztek.
Ugyanebben az időben a Bárány uszodában már OB II-es bajnoki pontokért ment a harc az Egri Vízmű szervezte első tornán. A hazai, egri csapat döntetlent játszott a ceglédiekkel, majd legyőzte a Kertészeti Egyetem csapatát.
A labdarúgó megyei II. osztályban az Egri Sportcentrum SE a Zagyvaszántót győzte le 2-1 arányban, így nyolc forduló után továbbra is vezetik a mezőnyt.