Trófeák nyomában

Heves megyében több mint 60 vadásztársaság működik, a legnagyobb területekért az Egererdő Zrt. felel. Szeptemberben, az intenzív vadászati idény alatt ezer szarvast ejtenek el, kétharmadukat fizetős vendégvadászok lövik ki. Egyre többen érkeznek Heves megyébe trófeaszerzési céllal, a vadászturizmus komoly bevételt jelent a vadásztársaságoknak.

Intenzív vadászidény zajlik a Mátra és a Bükk erdeiben. Az Egererdő Zrt. mintegy 60 ezer hektáros területén évente 4800 nagyvadat lőnek ki, aminek kétharmadát vendégvadászok ejtik el, a maradékot pedig vadgazdálkodási céllal az erdészeti társaság munkatársai lövik ki.

Heves megyében több, mint 60 vadásztársaság működik, a vadászok száma háromezerre tehető, ez a létszám tíz éve nem változik. Nő viszont a vadászturizmusból származó bevétel. Főleg a hazai vendégvadászok jönnek többen Hevesbe, de az Északi-középhegység népszerű a környező országok vadászainak körében is.

A szarvasok násza a hónap elején kezdődött, a szeptembert ezért a vadászok szent havaként is emlegetik. Október 10-ig azt kérik a természetjáróktól, hogy késő délután és éjjel ne tartózkodjanak az erdőkben, valamint használják a kijelölt túristaútvonalakat.