Egészségesebb közétkeztetés

Egészségesebb, friss alapanyagokból készült ételre lenne szükség a menzákon – fogalmaz Csarnó Ákos. Az LMP polgármesterjelöltje szerint a közétkeztetés megreformálásához helyben az Eger környéki földterületek művelése is elengedhetetlen.

Szinte minden magyar települést érintő probléma a közétkeztetés rossz minősége – fogalmazott Lengyel Szilvia, az LMP vidékfejlesztési szakszóvivője Egerben. Mint mondta, kiderült, hogy az unió egyik legegészségtelenebb országa vagyunk, ebben pedig vitathatatlan felelőssége van az intézményeknek és közétkezőknek. Az LMP most arra hívja fel a figyelmet, hogy kis odafigyeléssel lehet jó minőségű és egészséges egy menzai ebéd is. Lengyel Szilvia hozzátette: a fő probléma egyelőre az, hogy nem nonprofit módon működik a közétkeztetés, hanem külsős, gyakran távol eső cégek főznek többek között az óvodásokra, iskolásokra is, ahelyett, hogy helyi, friss alapanyagot használnának fel. Dr. Csarnó Ákos szerint Egerben már korábban is felvetették egy központi földbank kialakítását, amely a külterületi földek újraművelését jelentené, önkormányzati segítséggel.
A polgármesterjelölt szerint az LMP szorgalmazza a bölcsődék, óvodák menzabefizetésének elektronikussá tételét is. Bár már néhány intézményben működik a rendszer, a Lehet Más a Politika minden intézményben lehetővé tenné a szüéőknek a kényelmesebb ügyintézést.