Egy ország a Duna mentén

A dunai árvíz sokakat megmozgatott, példás összefogás miatt nem lett tragédia a víztenger elszabadulásából – hangzott el a Tűzoltó Múzeumban nyílt tárlat megnyitóján. Az „Egy ország a Duna mentén” című vándorkiállítást a Katasztrófavédelmi Központi Múzeum hozta Egerbe, fotók és gyermekrajzok emlékeztettek a hősies helytállásra.

Két kiállítás nyílt egyszerre a Tűzoltó Múzeumban. A nagy dunai árvíz idején tapasztalt országos összefogásról szóló fotók és gyermekrajzok érkeztek Egerbe. Dr. Pajtók Gábor megyei kormánymegbízott köszöntőjében rámutatott: egy olyan nemzeti kohézió volt tapasztalható a nehéz időszakban, amelyre máskor is szüksége lenne az országnak. Csontos Ambrus megyei igazgató kiemelte, hogy Heves megyét is érintette az árvíz, szűkebb hazánk is jól vizsgázott ekkor.
Horváth László országgyűlési képviselő saját tapasztalatairól beszélt, köszönetet mondott az összefogásért. A kiállítás nem titkolt célja, hogy a nyers valóságot tükröző fotók és a gyermeki elképzeléseken keresztül megismertesse a katasztrófavédelem munkáját az emberekkel.
A megnyitón elhangzott: bár kemény időszak volt, végül mégis egy sikertörténet mozzanatait követhetik az érdeklődők.