Újabb csatlakozók

A ZF-Eger férfi csapatánál a világversenyek után kapott pihenő leteltét követően egyre több pólós csatlakozik a felkészüléshez. Várhatóan szeptember 15-re lesz teljes a keret, majd tíz nappal később már Belgrádban játszanak felkészülési mérkőzéseket. Október 4-5-én pedig Magyar Kupa találkozókkal indul az új szezon.

Bent a vízben éppen befejezte az edzést a ZF-Eger női csapata, kint pedig a férfiak melegítenek. A nagy világversenyek után egyre több játékos csatlakozik férfi együttes keretéhez. Dabrowski Norbert vezetőedző erre azt mondta, hogy most már talán ki tudnának állni egy meccsre és még csere is lenne. Két hete hat, most pedig Bedővel, Hornyákkal és Angyallal együtt már kilenc játékossal foglalkoznak az edzők, Dabrowski Norbert és Petrovai Márton.
A friss Európa-bajnok szerb pólós, Miloš Ćuk augusztus végén kezdte a munkát Egerben.
– Ez egy teljesen új csapat lesz. Kezdetben biztos, hogy nem megy majd minden simán, de itt, ahol ennyi világ szinten is jegyzett játékos van, nem lehet kérdéses, hogy megvédjük a bajnoki címünket és a nemzetközi porondon is maradandót alkotunk – nyilatkozta a 24 éves újvidéki pólós, aki öt, a Partizán Belgrádban eltöltött sikeres szezon után igazolt most Egerbe.
A most csatlakozott játékosok között volt egy másik új igazolás, a Vasastól érkezett védő, Angyal Dániel is.
A még hiányzók fokozatosan, szeptember 15-ig csatlakoznak a felkészüléshez. Előtte azonban most csütörtökön, 11 órától a Városházán szezonnyitó csapatbemutatóra várják a szurkolókat, érdeklődőket, ahol hivatalosan is bemutatkozik a 2014/15-ös férfi OB I-ben szereplő együttes.