Street Art Jam

Közel harminc graffitis vette birtokba a hétvégén Eger két helyszínét, az Egrix skateparkot és a Leányka úti aluljárót. Az előbbinél a profibbak tartottak bemutatót, az aluljárónál a fiatalabbak versenyeztek.

Alapozással kezdődött a munka kora délután a Street Art Jam-en, volt, akinek a növényzettől is meg kellett szabadítania a falat, hogy festeni tudjon. A graffitisek hétvégi egri fesztiválja két helyszínen zajlott: az Egrix skateparkja a profibban bemutatójának adott helyet, a Leányka úti aluljárónál a fiatalabbak versenyeztek. A jam-re az ország több pontjáról érkeztek graffitisek, a Viadukt felőli oldalon egri graffitis is tartott bemutatót. A szervezők témát is ajánlottak a festőknek: aki akarta, megfesthette azt,, mit is jelent számára Eger. A program szervezője, Brunszkó László, – művésznevén Nikon – úgy fogalmazott: az ilyen graffitis programok azt bizonyítják be, hogy a graffiti ma már egybeforrt a 21. századi városi léttel. Mint mondta: A festők nem firkálásra, hanem alkotásra törekednek.
Az elkészült munkákat nem zsűri értékelte a munkákat, hanem a versenyzők szavaztak egymásra..
A verseny eredményét a Robotrkumpli fesztiválon hirdették ki, az első három helyen két váci és egy veresegyházi graffitis végzett.