Kínai tréning

Timafalvi Gergő, az Egri ÁFÉSZ Sport Club-Egri Városi Sportiskola korosztályos válogatott asztalitenisz versenyzője a magyar szövetség javaslatára és az Európai Asztalitenisz Szövetség szervezésében egy hónapos kínai edzőtáborozáson vett részt Sanghajban. A hazatérés után már együtt készül a csapattal, hiszen a hétvégén indul az új szezon, ahol a megerősödött egriek az NB I élmezőnyben szeretnének végezni.

A Kistályai úti asztalitenisz játékcsarnokban nagyüzem van. Minden asztalnál gyakorolnak, a gyerekektől a felnőttekig, a megyei bajnokságtól az NB I-es együttesig. Az NB I-es csapat egyik kiválósága, a korosztályos válogatott Timafalvi Gergő néhány nappal ezelőtt még Sanghajban, Kínában, nemzetközi edzőtáborban tette mindezt. Bátorfi Zoltánnak, a magyar ifjúsági válogatott edzőjének javaslatára Magyarországról Gergő vehetett részt az Európai Asztalitenisz Szövetség által szervezett egy hónapos edzőtáborban 15 másik európai ország legjobbjaival és kínai fiatalokkal együtt.
Nagy változások történtek a különböző bajnoki osztályokban érdekelt egri csapatoknál. Egyre több fiatal kap játéklehetőséget, az NB I-es lányoknál éppúgy, mint a különböző osztályokban érdekelt férfi csapatoknál. A férfiaknál maradva, az NB I-es együttes jelentősen megerősödött. A két fiatal, Timafalvi és Banok mellett 18 év után Pálosi Balázs visszatér, most már nem csak edzőként segíti csapatát, hanem játékosként is.
A bajnokság már ezen a hétvégén elkezdődik. Minden egri csapat idegenben kezd.

Asztalitenisz 2014/15-ös bajnokságok, 1. forduló, szeptember 7.
Női NB I: NAC Túróczy Nyíregyháza – Egri ÁFÉSZ SC
Férfi NB I: Borsod Volán SE I. – Egri ÁFÉSZ SC I.
Férfi NB II: BVSC-Zugló SI II. – Egri ÁFÉSZ SC II.
Férfi NB III: Domoszló SK – Egri ÁFÉSZ SC III.