II. Felnémeti Vigasságok

Macok fesztivált rendeztek Felnémeten. Segítettek a gyerekeknek elbúcsúztatni a nyári szünetet is. A lovaglástól a körhintán át a kézműveskedésig minden ingyenes volt a kicsiknek. Idén is civilek, vállalkozók fogtak össze, hogy meg tudják szervezni a közösségi ünnepet.

Ha valami már másodszor is megtörténik, valószínű, hogy hagyománnyá válik – mondta Habis László polgármester a II. Felnémeti Vigasságok megnyitóján. Örül, hogy egyre gazdagabb Felnémet is programokban, kiemelte azt is: Felnémetnek megvannak a maga hagyományai, amelyek tiszteletreméltóak. Nemcsak polgármesterként, hanem az Egri Lokálpatrióta Egylet elnökeként is érkezett a rendezvényre. Ilyen minőségében írt alá együttműködési megállapodást a Felnémetért Lokálpatrióta Egyesülettel.
Idén az iskolakezdés előtti utolsó hétvégét szerették volna emlékezetessé tenni a gyerekeknek: a lovaglástól a kézműveskedésig mindent ingyen próbálhattak ki. A macoksütő versenyre hat csapat nevezett. Voltak, akik nagyon kreatív módon újragondolták ezt az egyszerű, hagyományos ételt. Ki ne kóstolta volna meg a felnémeti sistergős istennyilát vagy a pásztorvölgyi ördöglángost? És kiderült az is: nem eretnekség az édes macok – batátából, mascarponéval és egzotikus gyümölcsökkel. Olyan helyről is érkeztek versenyzők, ahol nem hagyományos étel a macok, és tájnyelvi neve sincs. Ők zakuszkát és vinettét kínáltak a krumpliból és répából készülő ételhez. A Felnémeti Vigasságok délelőtt a gyereknek, később a nótát, majd a rockzenét kedvelő felnőtteknek szólt elsősorban. Idén is civilek, vállalkozók fogtak össze, hogy meg tudják szervezni a közösségi ünnepet.