Kampánykezdés

A Szala városrész fejlesztését, a munkahelyteremtést, a borászat és a sportturizmus erősítését nevezte meg célként dr. Nyíri Iván független polgármesterjelölt. Kampánynyitó fórumán kijelentette, párttámogatás nélkül, civilként indul a posztért.

Dr. Nyíri Iván 20 évvel ezelőtt a polgármesteri címért, illetve országgyűlési képviselői mandátumért is indult a választásokon. Akkor egyiket sem sikerült megszereznie. Mint mondta, az elmúlt négy évben sokan keresték meg, hogy ismét vállaljon közéleti szerepet, most döntött úgy, hogy ennek eleget tesz. A kampánynyitó fórumon kiemelte az úszó sportokban vállalt szerepét, külön a vízalatti hoki vb egri megrendezését, amely jelentős bevételt jelentett a városnak. Hozzátette, megengedhetetlen, hogy Egerben, főként a Szalában mélyszegénységben éljenek emberek. A város gazdasági fejlődése kapcsán pedig arra hívta föl a figyelmet, hogy szükség van a multicégek idetelepülésére, az ugyanis adóbevételt jelent Egernek.
Dr. Nyíri Iván azt mondta, szeretné a felsővárosiakat is megszólítani, az ott élők többsége ugyanis csalódott.