Vigasság és ostrom

Három napig dörgött az ágyú és csattogott a kard az egri várban. A törökök ismét ostromoltak, és ismét eredménytelenül. Százötven hagyományőrző elevenítette fel az 1552-es ostromot a 19. Végvári Vigasságokon. A látogatók között jártak az Egri csillagok szereplői is: Dobó, Bornemissza, Vicuska és Jumurdzsák. A megnyitón a török nagykövet azt mondta: szoros és baráti kapcsolatot szeretnének Magyarországgal. Habis László polgármester pedig úgy fogalmazott: szeretnék, ha a Végvári Vigasságok a Kárpát-medence első számú katonai hagyományőrző rendezvényévé nőné ki magát.

Zászlóforgatókkal az élen vonultak föl a várba a 19. Végvári Vigasságok megnyitójára a hagyományőrzők. 462 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy együtt nyissa meg a török és a magyar nemzet a Végvári Vigasságokat – mondta Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő. Szerinte az egri vár fontos győzelmek helyszíne. Kiemelte azt is: Eger az elmúlt négy évben komoly fejlődési pályára állt. Külön említette az országgyűlési képviselő az egri vár turisztikai attrakcióinak fejlesztését célzó több mint 2 milliárd forintos fejlesztést, és azt, hogy tavaly az országgyűlés október 17-ét Gárdonyi emléknappá nyilvánította.
Szoros és baráti kapcsolatot szeretnének Magyarországgal – ezt már a török nagykövet, Sakir Fakili mondta. Nem felejtik el, hogy a magyarok együtt búcsúztatták velük Atatürköt, a közelmúltban pedig Egerben is bemutatkozott az a kiállítás, amelyen arról szólt: kik találtak menedékre Törökországban. Között volt Kossuth, Rákóczi és Thököly is. Habis László azt mondta: a katonai hagyományőrzők adják a rendezvény sava-borsát. Szeretnék, ha az egri a Kárpát-medence első számú katonai hagyományőrző rendezvényévé nőné ki magát. A polgármester arról is beszélt: Eger gazdag török emlékekben; a Valide Sultana már látogatható, a törökfürdő megújult, a Törökkertet most teszik rendbe, és remélik, a minaret is megújulhat. Aztán a polgármester átadta a kulcsot a várkapitánynak.A program seregszemlével indult, Dobó megnézte: milyen csapatok érkeztek a vár védelmére, milyen fegyverekkel.Idén nagyon sok gyerekprogrammal is készültek a szervezők. Előzetesen például versenyezhettek a fiúk, kiből lesz Dobó apródja. Szinte mindenhol kisfiúkat lehetett látni karddal az oldalukon. Az egyik kedvelt program a zoknicsata volt, ahol valódi törökök ellen kellett felvenni a fiúknak és az apukáknak a harcot.A három nap alatt közelről is meg lehetett ismerkedni a katonai hagyományőrzéssel, a fegyverekkel, viseletekkel. A Végvári Vigasságok csúcspontja az ostrom volt, az 1552-es várvédelmet játszották el hitelesen az ország minden részéről érkezett hagyományőrzők. Természetesen az egriek győztek.