Testvérmegyék

A megyei közgyűlésben betöltött tisztségéről lemondott Korózs Lajos helyett Kontra Gyulát delegálta az MSZP frakció a megyei közgyűlésbe. A korábbi külső bizottsági tag átvette megbízólevelét és letette a hivatali esküt. A megyei közgyűlés után együttműködési megállapodást kötött egymással Heves megye és a székelyföldi Hargita megye.

A megyei közgyűlés ülése előtt vette át megbízólevelét és tett esküt Kontra Gyula, aki az MSZP frakció javaslatára a július 1-jével közgyűlési tagságáról lemondó Korózs Lajos helyett lett képviselő. Ugyanekkor megválasztották a Heves Megyei Területi Választási Bizottság 3 tagját és 2 póttagját.
A közgyűlés után együttműködési megállapodást, vagyis testvérmegyei szerződést kötött egymással Heves megye és a székelyföldi Hargita megye. Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke beszédében hangsúlyozta, ez egy tudatos építkezés következő állomása volt. Települési és szervezeti szinten ez már korábban is működött, ráadásul Kovászna megye után most Hargita megyével is sikerült hivatalossá tenni a kapcsolatot. A kulturális, oktatási, sport és egyházi programok, illetve csoportok cseréjén túl azt remélik a felek, hogy a gazdasági kapcsolatokra, a befektetésekre, a kereskedelemre és az idegenforgalomra is ösztönzőleg hat majd ez a megállapodás
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke az együttműködés kapcsán kiemelte, a testvérmegyei kapcsolat kiépítése Hargita és Heves között több mint 3 éve vetődött fel először. A bürokratikus útvesztők akadályait ennyi idő alatt sikerült legyőzni, de most már törvényes keretek között ápolhatják a felek a magyar-magyar kapcsolatokat, amiben a Hargita megyei fél szerint is fontos lehet az eddig elhanyagolt gazdasági együttműködés.
Az esemény a Hargita megyei és székelyföldi települések címereit, pecsétjeit és zászlóit bemutató kiállítással és könyvbemutatóval zárult.