Megújulhat a Minaret

Török segítséggel újulhat meg az egri Minaret. Erről tárgyalt szerdán Habis László polgármester és a Török Fejlesztési Ügynökség, a TIKA balkán- és kelet-európai vezetője dr. Mahmut Cevik, valamint a szervezet magyarországi vezetője Pinar Özcan asszony. Ezen túl a két ország közös kulturális lehetőségeiről is szó esett az egyeztetésen.

Egészségügyi, műemlékvédelmi, kulturális és oktatási területeken folytat tevékenységet szerte a világban a TIKA. 2013-ban mintegy 3,5 milliárd dollár értékben valósítottak meg programokat. A Török Fejlesztési Ügynökség két képviselője azért látogatott Egerbe, hogy egyeztessen az együttműködési lehetőségekről. Habis László az ipari és szolgáltató szektor helyzetét is bemutatta, felvázolta azt is, hogy az iparkamara és a helyi vállalkozások közreműködésével milyen területeken van esély munkahelyteremtő együttműködésekre. Kiemelte a város török építészeti emlékekeit, bemutatta a török fürdő rekonstrukcióját, a Valide Sultana fürdőrom megmentését, beszélt a várban lévő török kert állagmegóvó munkáiról. Szóba került a Minaret helyreállításának kérdése is. Ezt dr. Mahmut Cevik is megerősítette. Mint mondta: minden területen készek együttműködni Egerrel.
„Látjuk, hogy ez a város mennyit tesz a török építészeti emlékek megóvásáért. A Minaret alapjának megerősítése nem várhat, ehhez a TIKA minden segítséget megad, mind anyagilag, mind szakmailag. A közeljövőben török munkások is segítik majd a munkát – mondta a TIKA balkán- és kelet-európai vezetője.
Az egyeztetésen közös turisztikai akciókról is szó esett. Szeretnék, ha Egerbe egyre több török turista látogatna. Emellett az ipar, az építőipar, az oktatás, az egészségügy területén is terveznek későbbi együttműködést.