Serdülő Úszó OB – 1. nap

Az 58. serdülő úszó országos bajnokság első napja egri érem nélkül zárult. A 12 döntőből kilencben szerepelt egri versenyező, de egyszer sem sikerült a dobogósok közé kerülni. A legjobb eredmény három negyedik helyezés volt. A három napos esemény szombaton este zárul a Bitskey uszodában.

A versenybírók bevonulásával kezdődött az 58. serdülő úszó országos bajnokság egri döntője. A köszöntők és a himnusz után első nap 12 döntőt láthattak az érdeklődők. A délelőtti selejtezőkben jól szerepeltek az Egri Úszó Klub versenyzői, hiszen 9 döntőben volt érdekelt Kovács Ottó, Plagányi Zsolt és Hutkai Dániel edzők egy-egy tanítványa.
A legjobb eredményt az 1999-es születésű Holló Balázstól várták, aki első nap, egyéniben 200 vegyesen és 200 mellen is döntőzött. Mindkét esetben a negyedik helyen zárt. Németh Nándor 400 gyorson ötödik, 100 háton hatodik, Cseke Petra 200 vegyesen ötödik, mint ahogy Beliczai Bóra 100 gyorson is hasonló pozícióban zárt. Egyéniben Sós Klaudiának volt még egy 7. helye 100 mellen. Váltóban a 4×100-as lány gyorsváltó lett a negyedik, a 4×100-as fiú vegyesváltó pedig a hetedik.
Az Egerben edzőtáborozó holland serdülő válogatott tagjai is rajthoz álltak a versenyen. Első napi mérlegük 1 arany, 3 ezüst és 1 bronzérem. Pénteken és szombaton tovább folytatódik bajnokság, délelőttönként a selejtezőkkel, délután 16:30-tól pedig a döntőkkel.