Vitézlő Oskola: Sikeres volt a gyűjtés

Felajánlásoknak köszönhetően pótolni tudja a korábban elégett felszereléseit az Egri Vitézlő Oskola. Mint ismert, húsvétkor gyulladt ki az egri vár egyik melléképülete, ahol az egyesület ruháit, eszközeit tárolták. Társadalmi összefogással 1 millió 200 ezer forint gyűlt össze, a Végvári Vigasságokon már többnyire új felszerelésekkel léphetnek fel a hagyományőrzők.

Elégett a Vitézlő Oskola felszerelésének nagy része húsvétvasárnap a vár egyik kigyulladt épületében. Az oltás nyomán a fegyverek eláztak, berozsdásodtak. Az egyesület felhívásban kért segítséget a fellépéseikhez nélkülözhetetlen felszerelés pótlásához. Civil szervezetek és magánszemélyek is adakoztak, volt aki kétezer forintot tudott fölajánlani, de a Rotary Club például 350 ezer forintot gyűjtött a célra. A támogatók között volt az Eszterházy Károly Főiskola, az Egyesület Eger Idegenforgalmáért és több egri borász is. Összesen 1 millió 200 ezer forint gyűlt össze. Bár a csoport ideiglenes helyisége majdnem üresen áll, hamarosan elkészülnek az új ruhák, csizmák és lobogók.

Vannak olyan kellékek, amiknek több hónap az elkészíttetése, de Csillag Tamás, az egyesület elnöke szerint az augusztusi Végvári Vigasságokon már új felszereléssel mutatkozhat be a Vitézlő Oskola 30 fős csapata.