Pótfelvételi

Augusztus 12-ig lehet pótfelvételire jelentkezni. Csak egy szakot, önköltséges képzést lehet megjelölni. Azok jelentkezhetnek, akiket nem vettek fel egyik intézménybe sem, vagy akik egyáltalán nem jelentkeztek idén felsőoktatásba. Az Eszterházy Károly Főiskolára még hatszáz hallgatót vehetnek fel több mint száz szakra.

Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona oktatási és tanulmányi ügyekért felelős rektorhelyettes azt mondja: az EKF az egyik legnépszerűbb vidéki főiskola, két főiskola nyerte el az alkalmazott tudományok főiskolája címet, az egyik az egri intézmény. A cím által támasztott elvárásnak igyekeznek megfelelni. Idén már közel 2000 új hallgatót vettek föl, ez 11 százalékkal több, mint tavaly.  Szerinte a főiskolán a minőségi oktatás és a hallgatóbarát közeg a vonzó. A pótfelvételin szinte valamennyi szakra lehet jelentkezni, az osztatlan tanári képzésben 64 szakpárra, 35 mesterképzésre, 32 alapképzésre és kilencféle felsőoktatási szakképzésre. Mind a felvi.hun, mind a főiskola honlapján elérhetők a meghirdetett képzések.
Sárospatakon és Egerben is szervez felvételit augusztus 26-án az Eszterházy Károly Főiskola azokra a szakokra, ahol alkalmassági, szóbeli vagy gyakorlati vizsga van. Jelentkezni augusztus 12-éig lehet csak egy szakra, önköltséges képzésre. Vonalhúzás augusztus 28-án lesz.