Művészeti, kreatív központ

Multikulturális, műszaki – művészeti tartalommal töltik meg a Gárdonyi-kertben álló volt GAMESZ-épületet. A felújítás már folyik, szeptemberre legalább az alsó szintet szeretnék megnyitni. A kiállítóhelyet és kreatív központot egy civilekből álló konzorcium üzemelteti majd.

Legutoljára a vár használta az egykori GAMESZ-központot tárolásra. Most egy konzorcium jött létre, a legutóbbi közgyűlés arról döntött: használatra megkapják a civilek a négyszáz négyzetméteres épületet és a kertet.
A konzorcium vezetője a Várbaráti Kör, a kezdeményező az Arkt Egyesület volt. Vállalták, hogy felújítják az épületet és megtöltik tartalommal. Fajcsák Dénes, az Arkt Egyesület elnöke azt mondja: közhasznú, művészeti – kulturális és mérnöki tartalomban gondolkodtak. Üres épületet kerestek, amelynek őrzése pénzébe kerül a városnak. Ezt az épületet választották – főként a Gárdonyi-ház közelsége és a nagy kert miatt.
A földszinten közösségi teret és hattermes kiállítóteret alakítanak ki. Itt tarthat majd múzeumpedagógiai foglalkozásokat a Várbaráti Kör. A vizesblokkot és a tervezett büfét is használhatják majd a Gárdonyi-ház látogatói is. Megnyitják a kaput a két épület között.
Indusztriális világot álmodtak ide. A munkát saját maguk, önerőből végzik. Azt mondják: jól végiggondolva lehet felesleges pénzszórás nélkül is felújítani. Nagyon sok segítséget kapnak cégektől, partnerektől. Az egyik az ipari beton padlózatot csinálta meg, a másik cserepeket ad, a harmadik a vakolatokat javítja. A börtön és a Bornemissza szakmunkástanulói is besegítenek, több mint húsz támogatójuk van. Mindent felhasználnak, amit lehet: a régi beépített szekrényekből újakat készítenek, a törmeléket a terasz alá szánják, a burkolatokat is meghagyják, ahol lehet, a régi lámpák is szerepet kapnak.
Mérnök – művész – kreatív központ lesz az emeleten. Az a szándék ezzel, hogy egymás munkáját tudják segíteni. Kitakarítják a kertet, egy kert- és tájtervezőt is bevontak a munkába. A könyvtárral közösen Mesekertet hoznak létre itt, a szoborkiállításokat is ide, a kertbe tervezték. Teraszt építenek, a felső kertet Gárdonyi születésnapjára rendbe teszik. Szeptemberre szeretnék az alsó szintet megnyitni.