Egerszalóki Ifjúsági Találkozó

Rád építek!-ezzel a mottóval szervezték meg a 32. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat programjait. A magyar katolikus fiatalok több mint harminc éves múltra visszatekintő találkozóját idén három pápa: Szent II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa tanítása hatja át.

Az idei egerszalóki találkozó mottója, a Rád építek!, fején találta a szöget, nagyon személyes, eljut mindannyiunk szívéhez – mondta dr. Ternyák Csaba egri érsek az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó nyitó szentmiséjén. Hozzátette: ez a mottó nem csak Istenre, Jézus Krisztusra, a hitre és az egyházra való építkezést takarja; benne van az is, hogy a fiataloknak tudatosan kell építeniük életüket, önmagukat, hogy mások is építhessenek rájuk. Galo Gábor atya, ifjúsági referense azt is kiemelte: a találkozó a fiatalokra épít, de fontos az is, hogy a fiatalok is építhessenek évről-évre erre a találkozóra. Az idei programot három pápa tanításai hatják át.
A vasárnapig tartó találkozón többek között előadásokon, kiscsoportos beszélgetéseken, koncerteken vehetnek részt a helyszínre érkezők, a programra közel ezer résztvevőt várnak a szervezők.