Torgyán: Traktorra magyar!

Traktorra magyar! – ezt a jelszót adta ki dr. Torgyán József a traktoros gyorsulási és szépségverseny zsűritagja. Tizennégy induló volt, ketten gyalog vágtak neki a 68 méteres távnak, motor csak a permetezőjükben volt. A traktorok mellett megjelentek más, szőlőbe való járművek: terepjáró UAZ-ok és Lada Niva is rajthoz állt. A leggyorsabb az Agroker traktora lett.

A Szépasszonyvölgyben gyülekeztek a traktorok. Az egyik leglátványosabb a Tiszaderzsről érkezett 360 lóerős gép volt. Az Egri Borvár a tavalyi szépségdíj után idén a gyorsaságit is nyerni szerette volna, traktoruk és vezetője is Supermanné változott. Demeter Csaba idén valódi szőlőművelőnek öltözött – póló nélkül vezette azt a Lada Nivát, amivel egyébként hétköznap a szőlőbe jár.
Cseh és lengyel táncosok vezetésével vonultak a Szépasszonyvölgyből a verseny helyszínére. A zsűrit lovashintó szállította. A harmadik gyorsulási és szépségversenyen a traktorok mellett indultak UAZ-ok és a Városgondozás locsolóautója. Az egyik UAZ-zal az ügyvédi kamara – alkalmi – borjogi szekciója versenyzett. Összesen tizennégyen álltak rajthoz, hogy megtegyék a 68 méteres távot. A mezőgazdasági gépek egyenes kieséses rendszerben versenyeztek. Párban indultak, a gyorsabb jutott a középdöntőbe.
A döntőbe az Agroker és a Keri csapata jutott, az Agroker négyhengeres turbófeltöltős motorú traktora bizonyult a leggyorsabbnak, ők kapták az Egri Bikavér kupát, az Egri Csillag vándorkupát a tiszaderzsieknek ítélte a zsűri. Különdíjat kapott Balázs Mihály japán traktora, a legkülönlegesebb jármű az Egri Borvár Supermane lett.