Akadálymentesített kormányablakot adtak át Lőrinciben, a Városháza egyik épületszárnyában. A korábbi okmányiroda helyiségét 45 millió forintból újították fel, és mintegy 15 ezer ember ügyeit fogják intézni a helyszínen.

2011 óta nyílnak a kormányablakok az országban, közös jellemzőjük a hozzáférhetőség, az egységes arculat és az ügyfélközpontúság- mondta dr. Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott a Lőrinciben nyílt kormányablak ünnepélyes átadóján.
Szabó Zsolt államtitkár, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a kormányablakok létrehozásának elsődleges célja a bürokrácia elleni küzdelem volt.
Víg Zoltán, Lőrinci polgármestere nagy napnak nevezte a kormányablak ünnepélyes megnyitásának napját. Mint mondta: az egyik legmodernebb, teljes körűen akadálymentesített ügyfélszolgálat nyílt meg a városban, mely a térség első kormányablaka is.
Imre Zsolt, a Heves Megyei Kormányhivatal Hatvani Járási Hivatalának vezetője kiemelte: a kivitelezési munkálatok idén áprilisban kezdődtek, a beruházás uniós támogatásból, 45 millió forintból valósult meg. A kormányablak minden hétköznap reggel 8 és este 8 óra között tart nyitva. Dr. Balás István, a Heves Megyei Kormányhivatal főigazgatója kitért arra, hogy az itt élők számára nagyon nagy segítség, hogy mostantól kulturált körülmények között, egy helyen intézhetik ügyeiket.
A Lőrinciben megnyílt kormányablak a hatvanhatodik az országban.