Barta Dóra a Felsőváros Csillaga

Barta Dóra Harangozó-díjas táncművész, érdemes művész kapta meg elsőként a Felsőváros Csillaga címet. Ezt az elismerést a közösség alapította, szeretnék minden évben átadni egy-egy olyan embernek, akire szakmai teljesítményéért vagy a közösségért végzett munkájáért büszke a Felsőváros. A rendezvényen egyébként volt borbemutató, fellépett az Adáshiba, a végén pedig szalonnát sütöttek az itt élők.

A Forrás Alapítvány Lakossági Információs és Szolgáltató Irodája nyolc hónapja működik a lakótelepen. Klubfoglalkozásokat, tanácsadásokat, közösségi programokat tartanak. Júniusra elkészült a helyi akcióterv, ez az igények és problémák mellett a megoldási javaslatokat is tartalmazza. Ilyen lakossági kezdeményezés volt a Felsőváros Csillaga elismerés is.
Egy közösség meghatározó élménye a közös büszkeség – fogalmazott Gacsály Ildikó. Az itt élőkkel együtt találták ki azt, hogy évente egy-egy olyan embert díjaznak, akire – szakmai teljesítményéért vagy közösségi munkájáért – büszke a közösség. Idén a Felsőváros Csillaga címet Barta Dóra Harangozó-díjas táncművész, érdemes művész kapta. Gyerekkorában itt élt, a Felsővárosban.
Barta Dórával Pócsik Attila újságíró beszélgetett. A táncművész, koreográfus jelenleg Kecskeméten balettigazgató.
Tarsoly József hegybíró, a Felsőváros fertálymestere az Egri Csillagot mutatta be a Nemzedékek terén. Többféle Csillagot is hozott, a szalonnasütésre is maradt belőle.