Szakmák sztárjai nyári tábor

A pályaválasztás előtt álló, felső tagozatos általános iskolás gyerekeknek idén is szervezett napközis tábort a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az elmúlt évhez hasonlóan a gyerekek az öt nap során fúrhattak, faraghattak, cukrászkodhattak, szerelhetnek, üzemlátogatásokon vehettek részt.

Ez egy olyan tábor, ahol többek között a lányok is hegeszthetnek, fúrhatnak és faraghatnak. A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara először tavaly meghirdetett napközis tábora a jelek szerint érdekli a szülőket és a gyerekeket. A pályaválasztás előtt álló felsős általános iskolásokat és kisgimnazistákat így is megpróbálják segíteni. Tavaly húszan, idén huszonketten jelentkeztek.
Az öt nap során nem csak a Bornemissza, a Kossuth Zsuzsa vagy éppen a Wigner tanműhelyeibe látogattak el, hanem több gyár-, illetve üzemlátogatáson is részt vettek a gyerekek.
Egyik nap a fa- és fémmegmunkálás egyes elemeit próbálhatták ki, majd másnap az egyik cukrászdában a macaron-készítés rejtelmeibe nyertek betekintést.
Az utolsó nap vetélkedő és mesterré avatás zárta a tábort.