Gyerünk a moziba be!

Lehet készíteni a pattogatott kukoricát, a kólát és a plédet, szerda este ugyanis 15 év után újra megnyílik a kertmozi. Szeptember végéig minden szerdán, pénteken és szombaton lesz vetítés. A szervezők azt ígérik: premierfilmeket hoznak Egerbe.

Kint van már a műsor a kertmozi falán. Tavaly egy napra újranyitották a mozit, hogy megnézzék, milyen a fogadtatás. Idén már arra törekedtek, hogy rendszeres vetítés legyen, így hetente háromszor tartanak majd nyitva. A szerda, péntek és szombat esték kivételével a terület továbbra is parkolóként működik. Dobos Dániel, a Neon Ifjúsági és Kulturális Egyesület elnöke azt mondja: a várostól 1,2 millió forintot kaptak az üzemeltetésre, ez egyharmada annak, amennyibe eddig a felújítás került. Meg akarják szólítani az egri fiatalokat és időseket, a turistákat.
Lombeczki Gábor, az Ifjúsági Kerekasztal elnöke arról beszélt: ifjúsági stratégiai megállapodást kötött a város a Neon Egyesülettel, Programtervezetet kért a város, majd azt elfogadta, a rendezvényeket az önkormányzat elemenként támogatja. Ebben az évben hárommillió forint a keret.
Újrafestették a vásznat, a keretet, kivágták a fákat, rendezték a terepet, vakoltak, festettek, rendbe tették a vetítőházat. A szervezők azt ígérik: premierfilmeket hoznak Egerbe.
Közösségi teret alakítanak még itt ki, egy Fröccskertet, ahol vetítés után megbeszélhetik majd a filmeket. Berényi Tamás azt mondja: szeretnék Egerben a mozikultúrát kicsit erősíteni, elérni, hogy minél több ember minél többet járjon moziba. Az első vetítés június 25-én, szerdán este 9-től kezdődik.