Versenyzőket, iskolákat díjaztak

Ezen a héten a kiemelkedő versenyeredményeket elért általános iskolások munkáját ismerte el a Heves Megyei Pedagógiai Intézet. A tehetség kibontakoztatása értékteremtő munka – mondta Ballagó Zoltán, az Egri Tankerület igazgatója. Hozzátette: minden ember tehetséges valamiben, de hogy a tehetség láthatóvá váljék, cselekedni kell.

Mindig öröm, hogy a legjobbak elismerésekor megtelik a terem – kezdte az ünnepséget Schmidt Istvánné, a Heves Megyei Pedagógia Intézet igazgatója. Úgy fogalmazott: ez azt mutatja, hogy Heves megye közoktatása rendben van, az eredmények példaértékűek.
A tehetségfejlesztés sokféle lehet, hiszen minden diák egyéniség, egyedi – mondta Ballagó Zoltán, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerületének igazgatója. A tehetség legtöbbször nincs a felszínen, felkutatásához türelem, hit szükséges. Minden ember tehetséges valamiben, de hogy a tehetség láthatóvá váljék, cselekedni kell – fogalmazott. A tehetség kibontakoztatását értékteremtő munkának nevezte.
Százhatvan diákot és felkészítőt hívtak meg az ünnepségre, megyei versenyek győzteseit, és olyan tanulókat, akik országos versenyen az első tízben végeztek. Az iskolákat négy kategóriában díjazták. A legjobb városi iskoláknak járó serleget a hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola kapta, a legjobb községi intézmény a besenyőtelki iskola lett. A legeredményesebbnek a Dobó bizonyult a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumi képzést folytatók között. A legjobb alapfokú művészeti iskola az EKF Gyakorló iskolája lett.