Ítélethirdetés

Két év szabadságvesztésre ítélte az Egri Törvényszék K.Á. vádlottat, erős felindulásból elkövetett emberölés bűntettében. Az ítéletet öt év próbaidőre felfüggesztették.

A 20 éves fiatalember szüleivel élt együtt Nagyfügeden. A vádlott édesapja alkoholista volt, folyamatosan agresszív, családját rendszeresen bántalmazta. Így történt 2013 áprilisában is, amikor a későbbi áldozat ütlegelni kezdte fiát, aki védekezésül ellökte magától. Nem sokkal később az apa fejszével támadt fiára. Ő megszerezte a szerszámot, majd egymás után hatszor sújtott le. Ezt követően a holttestet a szennyvízaknába rejtette, majd megpróbálta eltüntetni a bűncselekmény nyomait. Az Egri Törvényszék ítélete alapján, mérlegelve a körülményeket, a fiatalembernek nem kell börtönbe vonulnia, a két éves szabadságvesztést öt év próbaidőre felfüggesztették. Erkölcsi bizonyítványát megtarthatja, így folytathatja tanulmányait. A 450 ezer forintos bűnügyi költséget neki kell megtérítenie.