Évadzáró a bábszínházban

Jelentősen növekedett a Harlekin Bábszínház bevétele, elsősorban a vasárnapi előadások sikererének köszönhetően – mondta Éry-Kovács András igazgató az évadzáró társulati ülésen. Mint mondta, a bábszínház, mint műfaj, nem kizárólag a gyerekeknek szól, a középiskolásokat, a felnőtteket is meg kell szólítani.

Meglepően sikeres évadnak nevezte az ideit Éry-Kovács András. A számokat sorolva kiemelte, 7 bemutatót tartottak, 1169 bérletese volt a színháznak, köztük 673-an Egeren kívülről. Ezzel, és a jegybevétellel együtt növekedett a Harlekin saját bevétele. A direktor hozzátette, nagy a konkurencia, tekintve, hogy sok csoport működik, amely gyerekeknek játszik. A színház működését pedig nehéz rentábilissá tenni. Ezzel együtt a társulat jól teljesített.
Az évadzárón a társulat megválasztotta az évad színészét, az elismerést Zádori Szilárd vehette át.