Amerikai foci: vége a szezonnak

A Divízió I-es amerikai futball bajnokság alapszakaszának utolsó mérkőzését játszotta az Eger Heroes a listavezető Dunaújváros Gorillaz ellen a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban. A fekete mezes vendégek a papírformát igazolva 40 ponttal nyertek Egerben, így az egriek az utolsó helyen végeztek a bajnokságban.

Szeredi László, az Eger Heroes edzője a nagyszünetben próbálta tudatosítani az egriekben, hogy a rájátszás eléréséhez szükséges hat pontot még mindig meg lehet szerezni a listavezető Dunaújváros Gorillaz ellen, de ehhez bátrabb játékra van szükség.
Az eddig elvégzett munka eredményességét mutatja, hogy menet közben hárman – Baksa, Lekrinszki és Hajas – már külföldön, Németországban szerepelnek. Mivel a kanadai futónak is haza kellett térnie, az alapszakasz végére így több meghatározó játékos is hiányzott az egrieknél. Ez, illetve a fiatalok rutintalansága meg is látszott az eredményességen. A fekete mezes vendégek végül 40 ponttal, 54-14-re nyertek.
A vezetőedzőnek szóló szezonzáró „hidegzuhany” pedig nem is annyira hideg. Bár a Heroes az utolsó, hetedik helyen zárt a 2014-es Divízió I-es amerikai foci bajnokságban, még nagy dolgokra lehet képes ez a társaság, ha együtt marad.
Dan Szatmari, vagyis Szatmári Dániel érdemelte ki a meccs legjobb hazai játékosának járó aranykalapács díjat. Nem hiába, hiszen Dani tavaly már lehúzott egy szezont a kanadai Winnipegben egy helyi középiskolás csapatban. Sokat fejlődött, idén augusztusban is megy ki Kanadába, vagyis a lehetőség a fejlődésre ebben a sportágban is adott Egerben.

MAFL Div. I., Alapszakasz
1. Dunaújváros Gorillaz 4 0 137-35
2. Miskolc Steelers 3 1 103-65
3. Budapest Titans 3 1 116-94
4. Újpest Bulldogs 3 1 84-62
5. Tata Mustangs 1 3 73-104
6. Békéscsaba Raptors 0 4 48-112
7. Eger Heroes 0 4 45-134

MAFL Div. I-es mérkőzések a 2014-es szezonban:
Április 12.: Miskolc Steelers – Eger Heroes 23-10
Május 18.: Budapest Titans – Eger Heroes 36-7
Június 1.: Eger Heroes – Tata Mustangs 14-21
Június 14.: Eger Heroes – Dunaújváros Gorillaz 14-54