Fókuszban a fiatalok

Fiataloknak szóló kérdőívvel mérné fel az egri ifjúság igényeit kikapcsolódásról, szórakozásról a NEON Egyesület. Eddig félezren válaszoltak már a kérdésekre. A változatos kínálathoz egy hétvégi, nagyszabású bulival is hozzájárulnak.

Néhány nap alatt több mint ötszázan töltötték ki azt az igényfelmérő kérdőívet, amely az egri fiatalok szórakozási lehetőségeit igyekszik szélesíteni. Az egri NEON Egyesület azért tartja fontosnak a párbeszédet, mert véleményük szerint csak a fiatalabb korosztály véleményére építve hozhatók a városba jelenleg még hiánypótló programok.
A kérdőívet egyébként a tervek szerint legalább kétezer helyi fiatallal szeretnék kitöltetni. Ráki Csaba, a Broadway Produkció vezetője is a kezdeményezés mellé állt. Mint mondta: a másik fél érdeke is, hogy minél magasabb színvonalra emelkedjen az egri szórakozóhelyek kínálata. A tájékoztatón egy hétvégi rendezvényről is szó volt. A Szépasszonyvölgyben szervezik meg a már sokak által ismert Open Air bulit.
A Fonogram-díjas Deniz, a The Biebers és a Hősök is zenélnek szombaton Egerben. A szervezők két színpadon várják a fiatalokat a Szépasszonyvölgyben.