Felújított utak, új járdák Felnémeten

Új burkolatot és járdát kapott Felnémeten az Egri, a Szarvaskői és a Pásztorvölgy út egy része. Habis László polgármester, és Rázsi Botond alpolgármester, képviselő közös sajtótájékoztatójukon elmondták: az előző évekhez képest, idén dupla összeget, mintegy ötven millió forintot fordíthatott a település közlekedési hálózatának fejlesztésére.

Felnémeten a Szarvaskői úton a templomtól a Felvégi úti elágazásig teljesen újraépítették a járdát. Ezen a szakaszon nagy a forgalom, ezért is volt fontos a balesetveszély csökkentése.

Rázsi Botond alpolgármester:
“Most már egészen a legészakibb pontjától a városrésznek a felső városig, majdhogynem végig sétálható a szarvaskői illetve az egri út, ez a hiányzó járdaszakasz kellett még, hogy valóra válthassuk, és tulajdonképpen ez volt baleset szempontjából a legveszélyesebb rész”

A képviselő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az előző évekhez képest idén dupla összeget, mintegy 50 millió forintot fordíthattak Felnémeten járdák, utak, parkolók, játszóterek felújítására.

Mint elmondta: ebből az összegből többek között kicserélték az útburkolat nagy részét az Egri, a Szarvaskői és a Pásztorvölgy úton. Hozzátette: A legtöbbet idén mintegy 18 millió forintot a Pásztorvölgy út karbantartására fordítottak, ahol hamarosan új járdákat is építenek az iskola előtt.

Habis László polgármester Felnémet új fejlesztési terveiről beszélt.

Habis László polgármester:
“Az a szándékunk, hogy a kerékpár út fejlesztéséhez kapcsolódóan új járda és csapadék elvezetésekkel kapcsolatos felújításokra kerüljön sor, ez az egész városrész lakóit érinti majd, hiszen ha megvalósul a kerékpár út, nyugodt lélekkel be lehet bringázni, akár bevásárolni is vagy különböző programokon részt venni a történelmi belvárosban.”

A tervek szerint felújítják a leégett buszmegállót is Almárban, fejlesztik a Kovács Jakab és a Boross Endre utca közvilágítását, és minden negyedben csatornafejlesztések kezdődnek.
Összefognak egy civil szervezettel is a Bervában, amely kulturális és szabadidős programokat szervez majd a felnémetieknek.