Tengerész Múzeum

Tengerész Múzeum nyílt Makláron. Dobozi Gábor kertjében tavaly ősszel már felavatták A tengerész szobrát, akkor azt ígérte: több mint három és fél évtizedes gyűjtőmunkája eredményét múzeumban is láthatóvá teszi. Az ígéretét beváltotta.

Nincs nagy víz, tenger pláne, de vannak maklári tengerészek és tengerész barátok – mondta Havasi László polgármester. Szerinte pont itt, egy tengertől távoli faluban kell ilyen múzeumot nyitni.
Így Makláron is át tudják élni azokat az élményeket, amelyek a tengerhez, a távoli világokhoz kapcsolódnak. Dobozi Gábor, a gyűjtemény tulajdonosa, kezelője azt mondta: ez a kis múzeum csak a kezdet. Egy könnyűszerkezetes galériát tervez, ott be tudná mutatni az összes tárgyat, most ugyanis csak a gyűjteménye egyharmadát tudta kiállítani. A kiállítást felavató Vámos György, hosszújáratú tengerészkapitány azt mondja: örül annak, hogy újabb múzeumuk van a tengerészeknek.
A kiállításon láthatunk olyan tárgyak, amelyek az idegen kultúrákat reprezentálják, és nagyon sok hajózással kapcsolatos emléket, például az utolsó magyar tengerjáró hajó, a Vörösmarty zászlóját, tengerészzsákhoz varrókészletet, maketteket, kapitányi széket, kormányt. A tulajdonos sok dologra büszke, az egyik szívéhez közelálló tárgy az elefántmadár tojása.