Péterkei Produktív Palánták

Mézeskalácsot készítettek, kosarat fontak és filmet is forgattak a pétervásárai fiatalok. Egy két éves program részeként tartottak szakmai napot a helyi művelődési központban. Itt mutatták be a gyerekek, miket készítettek az év során.

Albert bácsi éppen kosarat fon. Ő ezt a technikát tanította meg az iskolásoknak, foglalkozásokat tartott, segített az alkotások elkészítésében.
A Péterkei Produktív Palánták címet viselő programban olyan szakmákat tanulhattak meg a helyi általános iskola diákjai, amik manapság egyre kevésbé divatosak.
Nemcsak hagyományos mesterségeket sajátíthattak el a gyerekek, ezt a rövid filmet is ők forgatták. A fotózásba és televíziós műsor készítésébe is belekóstolhattak. Nálunk, az egri városi televízióban is jártak a gyerekek. Kipróbálhatták, milyen a műsorvezetés. Sokan kedvet kaptak, utána is folytatták a forgatást.
Az elkészült munkákat most közösen értékelték és beszélték meg a résztvevők. A legszebb alkotásokat íjazta is a szakmai zsűri. A programnak azonban még nincs vége, augusztusig tovább gyakorolhatnak a péterkei palánták.